Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Nagy I. Zoltán: Kubinyi Ferenc, a természettudós

1850 és 1857-ben Kubinyit Recsken és környékén találjuk. Vizsgálatainak eredményeképpen beszámol az itt található rézércekről és „a rezet tartalmazó Diorit képlet"-ről. A Földtani Társulat választmánya 1855-ben „Évkönyvek" kiadását határozta el. A kötetek egyelőre „Munkálatok" címmel láttak napvilágot, s bőven hoznak cikkeket Kubinyi tollából. ír a Vág áradásáról, beszámol a tiszai és hegyaljai kirándulásokról. Ismerteti az óbudai kiscelli mésztufa csontmaradványait, az ajnácskői ősemlősöket a romhányi negyedkori ősállatokkal együtt. Tárgyalja a recski rézérceket és a nógrádi bazaltokat. Fejtegeti a jégbarlangok elvét és ismerteti a demjénfalvi cseppkőbarlang csontmaradványait. Agitál a kassa-hegyaljai társulat érdekében és megírja a Földtani Társulat 16 évi működésének történetét. Szabó Józseffel és másokkal együtt földtani felvételezést végez az ipolypásztói és véghlesi területeken. 1865 őszén az országgyűlés megnyitása előtt önként vállalta, hogy a Nemzeti Múzeumban összeállítja Magyarország földtani gyűjteményét megyék szerint. Ezt a munkát el is végezte, sőt a hiányzó anyagot saját gyűjteményéből pótolta. Véletlenül ismerjük a ráfordított költségeit is: 900 forint volt ez, abban az időben tekintélyes összeg. Társulati hattyúdala volt az a jelentés, amit az egyesület 16 éves működéséről írt. Ekkor visszavonul, korára való hivatkozással, de rögtön felajánlja további, erejéhez mérten lehetséges lelkes segítségét. Viszszavonulásával a M. Földtani Társulat is korszakot zár le történetében. Ezután következett a nagy elődök alapköveire húzott falak felépítésé, Szabó József „kora". A földtudományi tárgykörökön kívül megjelent munkái nem kevésbé nélkülözik a lelkesedést és a mennél szélesebb spektrumú áttekintéseket. Az ősmaradványokra vonatkozó adatainak nagy részét már említettem, de egy nagyobb horderejű munkáját külön is ki kell emelni. A mai magyar ősélettudomány többek között világviszonylatban is úttörő munkát és eredményeket könyvelhet el a legutóbbi évtizedek pleisztocénkutatása terén. Ebben az időben élt apró emlősök, rágcsálók maradványainak módszeres gyűjtésével és azok mennyiségi kiértékelésével hazai szakembereink iránytadó eredményeket mutattak fel a negyedidőszaki éghajlat- és faunaváltozások törvényszerűségeinek kutatásában (Kretzoi M. ; Jánossy D.). A téma „alapanyagát" a pleisztocénkori barlangkitöltések agyagrétegeiből gyűjtött óriási tömegű apróemlős csontmaradványok szolgáltatják. Ezek egyik klasszikus lelőhelye a Villányi hegységben található Beremend környéki mészkőbányák sora. A történet 1847-ig nyúlik vissza. Scitovszky akkori pécsi püspök, a Természettudományi Társulat elnöke rámutatott a beremendi leletek fontosságára és szakemberek kiküldését határozta el, illetve sürgette. A Társulat Kubinyit és Petényit bízta meg a munkával, akik még az év június 5-én kiszálltak a helyszínre. (Ismét Kubinyi költségén természetesen!). Komoly mennyiséget gyűjtöttek be az anyagból, és Petényi el is kezdte a feldolgozást. Külföld is „bekapcsolódott" a munkába (H. v. Meyer), de Petényi tragikus sorsa a témát és főleg a megoldást a XX. század kutatóira hagyta. Egyébként Kubinyi ötlete volt az a felismerés, hogy ez a hatalmas csonttömeg ragadozó madarak zsákmányából halmozódott fel. 112