Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)
Tanulmányok - Soós Virág: Kubinyi Ferenc, a régész
láljuk az alapításkor Kubinyi Ferencet is. Érdemes idézni az ekkor lefektetett feladatokat: mire szándékozik az Archaeologiai Bizottmány kiterjeszteni „munkálkodásait". Kitűnik, hogy a korábban folytatott kutató- és gyűjtőmunka — sokszor nem pozitív — tapasztalataival fölvértezve, magas tudományos és módszertani követelményeket támasztva fogalmazták meg: 1. egy hazai régészeti repertórium összeállítása az eddigi leletekre vonatkozóan, s „folyó feljegyzések" a későbbiekre; 2. szükség esetén helyszíni vizsgálatok tartása; „tagjai vagy más szakavatottak által teendő ásatások"; az ország beutaztatása, a nevezetesebb tárgyak fölvétele, lerajzoltatása; 3. „a kormány és a hatóságok megkeresése; az alattok levő orgánumok jelentéstételi kötelezettségére"; 4. „Minden adandó alkalommal viszonyba lép világi és egyházi hatóságokkal, községekkel, egyes birtokosokkal, hogy: a hazai régiségek és történelmi emlékek kellő fenntartására hasson; meggátolja azok lerombolását, s befolyjon a netalán előveendő újításokra és változtatásokra; tudta és közbenjárása nélkül semmi ily emlékeket érdeklő nevezetesebb határozatok, kutatások, munkálatok... foganatba ne vétessenek" ; 5. rövid közérthetőségű utasítás kidolgozása és mennél több példányban közzétevése, mely „.. . a romváraknak stb. megóvását előadja és tanítsa, ... a mű- és építészeti stílusokat a nagy közönséggel megismerteti" ; 6. mindent el kell követni a tulajdonosoknál, hogy ilyeneket megóvjanak, ill. „igyekezni fog az ilyen emlékeket az illetők birtokából számára kinyerni. . . sa mennyire tehetségében nem állana, a nemzet segélyéhez is folyamodni fog, s azokat köz nemzeti birtok és adakozás tárgyává igyekszik tenni." 38 A mai, leletekre és a műemlékvédelemre vonatkozó törvények — természetesen szervezeti kereteikben megfelelő formában fejlődve — alapelveikben ma is ugyanezt tartalmazzák. Nem szabad elfelejtenünk ugyanakkor, hogy ez a terv, ill. program nem támaszkodhatott törvényekre. A Bizottmány felhívására megyei, városi, ill. helyi régészeti egyletek alakulnak, egy-egy jelentős állomásaként a mozgalomnak. Az első és legfontosabb feladatuk, ill. céljuk teljesült ezzel: hiszen a nem nagy létszámú Bizottmány csak úgy működhetett megfelelőképpen, ha a róla tudomást szerző érdeklődő emberek, a céljukat magukévá téve és követvén útmutatásait, az ország legtávolabbi pontjain is — lehetőségeikhez mérten természetesen —, őrei, szószólói lehettek e mozgalomnak, figyelemmel kísérhették a leletek előkerülését. Nagyon tudatosan és célszerűen szervezett „hadjárat" volt ez, rövid időn belül összpontosítva azokat a — hivatalos keretek által elérhető és az emberi jóérzésre, a nemzeti büszkeségre alapozott — lehetőségeket, amit megteremteni tudott: 1859-ben megindul és rendszeresen megjelenik az Archaeologiai Közlemények, 1868-ban az Archaeologiai Értesítő, a Bizottmány hivatalos közlönye. 1861-ben adják ki Rómer Flóris (a magyar régészettudomány kiemelkedő, s tevékenységét, koncepcióit, előrelátását tekintve talán legnagyobb alakja) „Műrégészeti Kalauz" с munkáját, amelyet bevezetésnek szánt a tudományba a laikus, tanulni vágyó emberek számára. Rendszerezetten, közérthető formában mutatja be a földből előkerülő 100