Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Horváth István: Az 1918–1919-es forradalmak nógrádi eseményei a visszaemlékezések tükrében

szaemlékezések oka. Nem vált a hasznára dokumentumainknak a túl hosszú időt jelentő „felvételi" időpont. „Gyűjtési" alkalmakat elsősorban a forradalmak évfordulóira való felkészülés jelentett: 1959-től 1975-ig. így a munkában érzékelhető kampányjelleg nem tette lehetővé, hogy a század első évtizedének végén bekövetkezett forradalmi és hétköznapi események összefüggően jelenjenek meg, egy-egy ember, vagy egy-egy szervezet mindennapjaiból csak szórványadatok rögzítődtek. A lényeges politikai körülmények valósághűbb megismerését akadályozza, hogy lényegében a forradalmak vezetőitől nem maradt fenn feljegyzés, írás, sem töredékes, sem más formában. Azok a személyek, akiknek emlékképeit rögzítettük ténylegesen és valóságosan vettek részt — elsősorban mint vöröskatonák — a fegyveres harcokban. Sokan közülük — érthető módon — azonban nem ismerték a kor országos politikai összefüggéseit, de a nógrádi, a salgótarjáni életet jelentő körülmények ismeretének sem voltak teljes mélységében a birtokában. Ezek ismeretében visszaemlékezéseink egészét a következő jellemvonásokkal ruházhatjuk fel. Egyrészt a begyűjtött adataink nagyon hasznos — pontosabban szólva nélkülözhetetlen — forrásjellegű töredékeket tartalmaznak, amelyek a politikai-katonai események megértéséhez, az azok által kiváltott hatások körvonalazásához nélkülözhetetlen segítséget jelentenek. A kutatási munka azonban akkor lesz pontos és valósághű, ha az általuk bemutatott világot a meglevő más forrásokkal: levéltári jegyzőkönyvekkel, iratokkal és dokumentumokkal összekapcsoljuk. Hogy ettől nem jelentenek többet, ennek okát — a már fentebb leírtakon túl abban látom, hogy a visszaemlékezések felvételére viszonylag későn került sor. Ez pedig azt jelentette, hogy az emlékezet megkopott; kevesen voltak olyan szellemi és fizikai állapotban a kor még élő salgótarjáni szereplői közül, hogy a visszaemlékezés igényei szerinti válaszok adására képesek lettek volna; az sem elhanyagolható a minősítéskor, hogy a kor első számú vezetői közül sokan a felszabadulást sem élték meg. (Különböző okok miatt.) Az is alapjaiban befolyásolta a visszaemlékezések minőségét, hogy — érthető módon — idősebb, a szellemi munkában kevésbé járatos emberek emlékképeit kellett rögzítenünk. Az idő az átélt és megélt élet pedig .gyakran ösz,szemosott eseményeket ; így napokat, szereplő személyeket is nagyon nehéz volt azonosítani, a történések sorába elhelyezni. Utolsósorban kell megemlítenünk a visszaemlékezést felvevők szubjektív meghatározottságát. A „gyűjtők" túlnyomórészt muzeológusok voltak: meghatározott ismeretanyaggal, habitussal és világnézettel. Az ezekben megmutatkozó eltérések kimutathatóan jelentek meg a visszaemlékezésekben. A kérdések előre átgondoltsága nem mindig valósult meg, a kérdezendő ismeretkör rétegződésének felismerése gyakorta alatta maradt a szükséges történeti ismeretszintnek. Ezekhez párosultak még a társadalmi segítőszándék alapjaiban pozitív megnyilatkozásai: amelyek hol jól, hol kevésbé jól kidolgozott kérdésekből és rá megadott válaszokból álltak. Ezt a formát lényegében befolyásolta az, hogy ki, melyik szerv, szervezet bocsájtotta ki a „kérdőívet", és ennek megfelelően „motiváltak" voltak a visszaemlékező válaszai. Mindezek a formai, alaki kifogások ugyan gyengíthetik a visszaemlékezések hatását — ezt mindenekelőtt a kort kutatóinak kell kiküszöbölni —, ugyanakkor a bennük megfogalmazott ismeret, adat hasznos kiegészítő, esetenként pótolhatatlan forrásként jelentkezik a két forradalom nógrádi eseményei kapcsán. 7