Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Horváth István: Az 1918–1919-es forradalmak nógrádi eseményei a visszaemlékezések tükrében

3. Természetesen a forradalmi időszakban született visszaemlékezések között találunk olyanokat is, amelyeket nem a múzeumunk gyűjteményeiben őrizünk, hanem — annak ellenére, hogy többük antikvár ritkaság ma már — a szélesebb olvasó réteg, az érdeklődők is tanulmányozhatják. Azokról a könyvekről, összefoglalásokról, személyes élmények közrebocsátásáról van szó, amelyek az ellenforradalmi korszakban íródtak, és egy részüket nyomtatásban megjelentették. Nyilvánvaló e tényből is, hogy célzatos, ellenforradalmi, politikai tartalommal bíró visszaemlékezések ezek.

1 Mindez nem zárja ki, hogy a kutatók, mélyebb történeti ismerettel rendelkező olvasók ne tanulmányozhassák az ott leírtakat. Érdekes, izgalmas olvasmányok: egy letűnt világ kísértetszemlélete szól ki e könyvek lapjairól. Meggyőződhetünk arról, ho^v — politikai értelemben is — visszatekintőek, a múltra csak közhelyek szintjén támaszkodóak, túlhaladott, statikus elemekre épített felfogásuk irracionalizmusa teljesen elüt azoktól a véleményektől, amelyek akkor az európai népek, az újonnan létrejött utódállamok hangulatát jellemezték. Miről is olvashatunk e kiadványokban? A szerzőiket ismerve „természetes", hogy a polgári demokratikus forradalom idején vezető szerepet vállaló radikális értelmiségtől elindulva, a szociáldemokrata párton belüli politikai árnyalatok között különbséget nem téve csupa negatív megítélést találunk a kor megyei politikai vezetőiről. A forradalom fejlődésének előrehaladtával, 1919 elejétől kezdődően egyre inkább a kommunista vezetők, a szocialista forradalom győzelme után pedig kizárólag személyük és intézményeik elutasítása válik uralkodó hanggá. (Különösképp Tormay és a ferencesek történeti visszapillantásában olvashatók a bizonyítás, az érvelés helyett becsmérlő sorok.) Mit tudhat meg a történeti események után kutató írásaikból? Az első, lényeges problémakörben a megyében szervezkedő ellenforradalmi csoportosulások lelkületére találunk adatokat. A megfogalmazás nem véletlen, hiszen azt tapasztaltam, hogy egységes ellenforradalmi szervezet nem jött létre még a legkritikusabb politikai feszültség idején sem Nógrád megyében, bár a feltételei adottak voltak: azokban a napokban egyes személyiségek hatása olyan mértékben megnövekedett, hogy abban a történelmi pillanatban felcsillant előttük a politikai hatalom gyakorlása is. Ezek a vezető személyiségek elsősorban a középosztályból származtak, és korábban a közigazgatási pályán jelentős megyei pozícióban munkálkodókból kerültek ki. (Ilyen volt Huszár Aladár, vagy korábban a Rákóczy István; e jelenséggel mind a januári demarkációs vonal erőszakos délre tolásának idején, mind a májusi katonai válság során találkozhattunk.) Az eseményekre valóságosan és tartósan azonban nem tudtak hatni, csak afféle „politikai hullámlovasként", törekvéseikben, szándékaikban kíséreltek meg cselekedni a megyei közigazgatást is alapjaiban átformáló történelmi vihar lecsendesítésére. Szubjektíve nem is kevés ismerettel, tudással rendelkeztek, azonban mindez nem volt elegendő a valóságos társadalmi folyamatok felismeréséhez és kormányzásához. Érdemes szólnunk a potenciálisan ellenforradalmi erőként számon tartott papság szerepéről, tevékenységéről. Az egyházak képviselői a falvakban, a varosokban általában a csendes „kivárás" álláspontjára helyezkedtek; társadalmi szinten, cselekvéseikben nem megfogalmazható, közömbösség volt jel8