Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)
Múzeumaink életéből - Praznovszky Mihály: A Nógrád megyei középrétetek a feudalizmus kései és a kapitalizmus korai szakaszában (kutatási tervezet)
be közéjük a pénzért kutyabőrt szerzett nemesek: egykori jobbágyok, városi polgárok, kereskedők, iparosok stb., akik kiváltságaikat birtokadomány nélkül kapják. Mágnás nagybirtokos, középbirtokos nemes, kisnemes, armalista, értelmiségi —, mind ennek az osztálynak a tagjai. A mágnásság oly annyira különbözik a nemességtől, hogy szinte semmi sem közös már bennük, tán csak kiváltságaik ősi joga. „Nemesség, főnemesség egy törzsnek kétféle hajtása... annyira eltávolodtak, hogy közös törzsökük, gyökerük tudata is elhomályosult, sőt valami közös néven sem említettnek". (Mocsáry leegyszerűsíti ezt a kérdést, amikor a mágnás és nemes közötti ellentétet oda vezeti vissza, hogy míg az utóbbi magyar, előbbi már elnémetesedett.) A gazdasági megosztottság miatt ilyen élesen külön álló réteget további kutatómunkánkban nem érintjük. Figyelmünket egyedül csak a köznemességre fordítjuk, amely azonban még további rétegekre tagozódott. A birtokos nemes, Szekfű szóhasználatával a „bene posessionati" a vármegye irányításában vesz részt, helyzetében, szemléletében inkább „felfelé" húz, mintsem lefelé. Ez kb. harmincezer családot, 120—150 ezer embert jelentett, birtoknagyságuk átlag 500—3000 hektár föld. Átlagjövedelmük évente 500—3000 Ft. A kisnemesség és a hétszilvafás nemesség nemesi birtokon élt és gazdálkodott. Életmódja, szemlélete, görcsös ragaszkodása a néha a jobbágyénál sem nagyobb gazdaságához, kiegyensúlyozatlanná tette életét. Évi jövedelme nem több 180 Ft-nál. Harc ez a nincstelenség, politikai elmerülés viharában, fuldoklóként kapaszkodva az ősi szabadság és kiváltságok menthető roncsaiba. Ök tették ki a nemesi rend kétharmadát, számuk családtagokkal együtt 4—500 ezer fő. A birtoktalan bocskoros nemesek már csak emlékeiknek, visszaszerzendő vagyonuk ábrándjainak élnek. Életmódjuk semmit sem különbözött a jobbágyokétól. Nem véletlen, hogy ők vesztették el először legféltettebb jogukat, az adómentességet. Az armalisták, az újdonsült nemesek a nemesi társadalom „számkivetettjei". Betolakodóknak, felkapaszkodóknak tekintik őket, akiknek a címeres levélen kívül semmi más kapcsuk nincs osztályuk többi csoportjához. Bizonyos értelemben ide sorolhatók a nemesi származású értelmiségiek is. A helyzetét felismerni kész, a múlttal szakítani tudó családok gyermekei polgári hivatást választottak: ügyvédek, orvosok, mérnökök, tanítók, papok lettek. ÍO Egyértelmű, hogy ennek a nagyméretű tagolódásnak a gazdasági alapjai a meghatározók. Hogyan, miként tudta átmenteni birtokát a megváltozott körülményeknek megfelelően, mennyiben tudott korszerűsíteni, piacot keresni terményeinek. Különösen érdekes ez a megyében, ahol jól elkülöníthető gazdálkodás folyt: a déli részen a mezőgazdasági termelés nagyobb arányú, közelebb vannak az országos kereskedelmi utakhoz. A megye északi, főleg a szlovákok lakta részein már sokkal mostohábbak voltak a mezőgazdasági termelés körülményei, ezért ez az itt élő nemesség életkörülményein is meglátszott. (Tehát a megyén belül is kiéleződtek az ellentétek.) A gazdasági tevékenységben egyre jelentősebb szerepet kapott az állattenyésztés, ezen belül is a juhtenyésztés. A megyében is vannak erre adataink, egyelőre még csak az uradalmak gazdaságairól. Itt is nyomon lehet követni ennek az alakulását a század első esztendeitől a negyvenes években jelentkező hanyatlásig, ami elsősorban a konkurrenciának tudható be. S a jelentős kérdés: a hitelügy. Honnan, miként és mennyiben tudta kielégíteni egyre növekvő hiteligényét a magyar középbirtokos, s ezen belül a megyei nemes? Ki kell terjednie a kutatásnak többek között az árutermelés szintjének vizsgálatára, egyes birtokosok majorsági és úrbéres jövedelmének alakulására, 321