Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Múzeumaink életéből - Praznovszky Mihály: A Nógrád megyei középrétetek a feudalizmus kései és a kapitalizmus korai szakaszában (kutatási tervezet)

arányára. Általában elmondható, hogy a köznemesség kutatása során a legtöbb figyelmet a gazdálkodás alakulásának részletes feltárására kell fordítanunk, összehasonlításul több országos monográfia eredményeire támaszkodhatunk a későbbiek során.n Nem mellékes kérdés, mennyiben tudott a megyei nemesség bekapcsolódni a helyi ipari fejlődésbe. Pillanatnyilag csak a gácsi posztómanufaktúráról vannak adatok, amely a XVIII. század végétől részvénytársasági alapon működött, de kérdés, hogy ebben érdekelve voltak-e köznemesek. Mindezek alapvetően meghatározták a köznemesség életmódját is. Számos leírással rendelkezünk, amelyekből szemléletes kép rajzolódik elénk a XIX. század első fele nemeseinek életéről. Életmódjuk alapvetően egyszerű, hiszen más nem is lehetett: az enni- és innivaló meglegyen, a gazdaság úgyahogy menjen. Bútorzat, ruházat tartós, olcsó, szegényes és igénytelen. A kisnemes életmódja alig különbözött a jobbágyétól. Rendkívül szemléletesen mutatja ezt be a megyében született Kármán József: „... az a kis darab föld amelyen lakik... az ő egész horizontja. Nem tudja mi történik a faluján kívül... ez alatt egész világ... nem értenek egyebet, hanem legfeljebb a vármegyét, amelyben élnek. Sivatag, üresség uralkodik az ily fejekben. A gondolatok kiapadnak az ily koponyákban, melyeket az aszály megcsapott, úgy stagnálnak mint mocsárban a poshadt víz... A mások tekintete és felsőbbsége az a rabszíj, mely őket oroknál fogva hurcolja...". A megye a köznemesség vagyonosabb rétegének az igazi élettere. Itt tekintélye volt, szavának súlya, esetleges megyei tisztsége irigyeltté tette — nem is a jövedelem miatt — társai szemében. Hatalmat, befolyást tudott is szerezni, „valaki" lett belőle. A megye a legfontosabb politikai fóruma. Nógrádban is így volt. Érdemes lesz végigkövetnünk a megyei köznemesség szerepét a reformkor küzdelmeiben megyei szinten, majd kilépve az országos politikába is. Kubinyi Ágoston és Ferenc, Sréter János, Szontágh Pál, Madách Imre, Repetzky Ferenc, Veres Pál, s az 1846 óta megyei lakos Pulszky Ferenc stb. szerepe, az országgyűlési követek politikai magatartása tükrözi a megyei nemesség politikai fejlettségi szintjét, gondolkodásmódjának erejét. (Nem véletlen, hogy 1848—49-ben több országos szerepet játszó politikus került ki a megye köznemesei közül.) Visszatérve az életmódra, az „üres koponyák" egyik okának az is tekinthető, hogy utazni, világot látni, külföldet bejárni nemigen vállalkozott a nemes. (Ritka kivétel Pulszky Ferenc, vagy a megyebeli Mócsány András, Préndy István.) Nemcsak az útviszonyok miatt, hanem mert a számára idegen környezetben már nem tud természetesen mozogni. így aztán érdeklődési köre, tudása beszűkül, provinciálissá válik. A vendéget viszont szívesen fogadták. A vendégfogadás, ellátás bőkezűsége feledtetni kívánta a lyukas csűrt, a düledező istállót, a krajcáros gondokat. Pulszky Ferenc így emlékezik viszsza otthonára és apjára: „.. .háza minden barátinak és atyafiaknak nyitva állt, mert atyám, takarékossága mellett, vendégeket szívesen látott, szerette, ha meglátogatták, háromszor, négyszer egy esztendőben nagyobb ebédet adott... Károly napján pedig rendszeresen nagy ünnep volt a háznál az egész vármegye eljött boldog névnapot kívánni..." A névnapokon túl alkalmas összejöveteli okok voltak: lakodalom, keresztelő, temetés, vásár, gyűlések, főispáni beiktatások stb. Ivás, kártya, sekély szintű beszélgetés, ez a sémája rendszerint egy ilyen találkozásnak. Ahogy Pulszky mondja: „...fényűzés és vendégeskedés, táncvigalmak és kártyázás dívott a megyében, pedig nem egy ilyen régi család merült el pénzzavarokban...". S ezzel már érintettük is a korabeli nemesség egyik legnagyobb hibáját, a „fényűzési kórságot". Sokan ebben látták a nemesség elszegényedésének fő 322