Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Arcképcsarnok - Leblancné Kelemen Mária: Bérczy János élete és munkássága

Midőn 1809—1810-ben a napóleoni háborúk során ismét végigvonult a hátráló katonaság a megyén, a betegség újra fellobbant. Mintegy 4000 ember betegedett meg. Különösen súlyos volt a helyzet Patakon. (851 lakosból 97 lett beteg), Verőczén (1100 lakosból 130), Kismaroson (291 lakosból 14 lett beteg). Patakon a betegek, „a nyomorultak az ide szállított katonák által tulajdon szobáikból kiszoríttatva, hideg kamrákban kényteleníttetrek heverni." Ujabb nagyobb mértékű megbetegedés is fordult elő Vadkerten (2116 lakos közül 38) és Szátokon (476 lakos közül 34). Bérczy főorvos a megyének küldött jelentéseiben részletesen leírta a betegség tüneteit, a gyógykezelés módját. Mivel ragadós és halálos volt a kór, sürgős segítségre, állandó felügyeletre volt szükség. Verőczére és Kismarosra Szabó, Vadkertre és Szátokra Müller, Patakra Lovrich seborvost helyezte. A gyors és hathatós közbelépésnek lett az eredménye az, hogy .az 1809 őszén kezdődött betegségről az 1810. január 17-i jelentésében az alábbiakat írhatta: „... azon 17 helységekben — Patak, Verőcze, Kismaros, Szátok, Romhány, Ludány, Diósjenő, Tolmács, Rétság, Vadkert, Bánk, Nagyoroszi, Nógrád, Nándor, Hugyag, Kisoroszi, Borsosberénke —, melyeknek népességek 14126 lelkekből áll, 2322 főre mégyen a betegeknek számok, ... kik közül 298-an meghaltak (a megbetegedettek 1/8-ad része), 1287-en gyógyultak és még 737-en maradtak betegek. Ennélfogva a gyógyulóknak számok sokkal felülhaladja a betegeknek számokat, így tehát betegeink tapasztalják körülöttük való forgolódásunknak hasznos sikerét " 1810 január és április között még újabb három helységben lépett fel a rothasztó nyavalya (Berkenye, Dejtár, Szendehely), olvashattuk az 1810. május 15-i főorvosi jelentésben. A húsz helység összlétszáma 16169, kik közül 3673 a megbetegedettek száma, ezek közül meghalt 703 (a megbetegedettek 1/5-öd része), a gyógyultak száma 2970. 1814-ben Tereske és Bércei helységekben jelentkezett kisebb mértékű megbetegedés. Leküzdése nagyobb óvintézkedést nem kívánt; de „a megyei orvosoknak szigorúan meghagyatik, hogy járásaikat gyakran és szorgalmasan ellenőrizzék" továbbra is. Az 1816. november 12-i főorvosi jelentésben, arról olvashattunk, hogy október 16-a óta Dorogházán tapasztalható ismét a megbetegedés; 600 lakos közül 92 lett beteg, 10 meghalt, a többi lábadozik. A további megbetegedés elkerülésére óvintézkedéseket tett itt, Kisterenyén, Homokterenyén és más szomszédos helységekben. Az 1820-sas, 1830-as években már nem fordult elő a megyében, ez a betegség; az 1822-i, 1836-i ismert főorvosi jelentésben már nem olvashattunk róla.

47 Az egyéb betegségek közül említésre méltó — a főorvosi jelentések alapján —az 1822-ben Dejtáron kiütött vérhas (160 fő betegedett meg és 23 fő halt meg, az 1830-as években a kolera (1831. július 8—október végéig Jartotta rettegésben a megyét, 1831-ben különösen Balassagyarmaton, 1836-ban a füleki kerületben szedte áldozatait) és 1839-ben a „petécses forró nyavalya", Balassagyarmaton a vármegyeházán és a börtön rabjiai között volt tapasztalható. Nem volt súlyos, de ragályos, ezért elrendelte a főorvos az óvintézkedéseket.

48 Mivel Bérczy János főorvosi tevékenysége ideje alatt a himlő, himlőoltás mellett az 1831-es kolerajárvány jelentette a legtöbb gondot, szólnunk kell а koleráról egy kissé bővebben. Az „epemirigy", „epekórság", a kolera nemcsak az orvosoknak jelentett gondot, hanem a Helytartótanácsnak, a megyéknek, az egész országnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a megyei közgyűlések visszatérő 279