Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Arcképcsarnok - Leblancné Kelemen Mária: Bérczy János élete és munkássága

Miután a nép meglehetősen idegenkedett az oltástól, a falvakban, tanyákon különösen nehéz volt keresztülvinni az évenkénti védőoltást. Ezért felszólították a papokat, hogy a szószékről prédikációkkal segítsék a himlőoltás sikerét. A Helytartótanács 1815-ben kötelezővé tette a pesti egyetemen a védhimlőoltás gyakorlatának tanítását, és Gebhardt Ferenc egyetemi tanár vezetésével pedig 1824-ben Védhimlő Intézetet létesített Pesten. Ez gondoskodott „a himlőtörzsanyag fenntartásáról és az oltóanyagnak a hatósági orvosokhoz való szétküldéséről..." 1822—23-ban és 1833—34-ben ismét súlyos himlőjárvány keletkezett Magyarországon. Sokan kivonták magukat az oltás alól, sok volt az oltási ártalom a higiénés előírások meg nem tartása miatt. A Helytartótanács rendeletben szabályozta, hogy a beoltottakról, az oltás eredményéről az orvosok számszerű jelentést tegyenek. Id. Lenhossék Mihály mint országos főorvos 1829ben „himlőügyi szabályzat"-ot adott ki és a himlőoltást kötelezővé tette Magyarországon. Bevezették az oltóorvosok díjazását (6 krajcár személyenként), a legszorgalmasabban oltók jutalmazását. Azonban még így is a beoltottak száma alig egyharmada volt az újszülöttek számának az 1840-es években. Az újabb himlőjárványok (1843-ban) felvetették az ujraoltás szükségességének gondolatát. 32 A himlőoltás magyarországi elterjesztésében jelentős szerepe volt Bérczy Jánosnak a gyakorló orvosnak, az orvosírónak. Careno műve fordításának jelentőségét maga a fordító fogalmazza meg. „E fordítással olyan »orvosságot« adnak a magyar olvasók kezébe, amelynek eddig sokan hírét sem hallották, s amely által sok ártatlan marad életben." A mű bevezetésében leírja a Jenner-féle védőoltás lényegét, jelentőségét, elterjedését, miután részletesen megismerteti az olvasót Jenner tapasztalataival. Szól az „apró" és a tehénhimlőről, az oltóanyagnyerés módjáról, a tehénhimlőnek az emberbe történő mikéntjéről. Részletesen leírja „a megbetegítés rendes folyamatját", a himlőoltással kapcsolatos orvosi teendőket. Bérczy Jánosnak... tanítása az Oltalmazó Himlő hasznáról című művében (doktori disszertációjában) foglalkozik a himlő lényegével, veszélyességével, ellenszerével, a tehénhimlővel. Mondanivalóját az alábbi fejezetekben fejtegeti: I. „Mi légyen a tehénhimlő s honnan származik?" „A tehénhimlő... apró fekélykék, mellyek... a teheneknek tölgyeiken támadnak, ólom színűek, s körös körül rózsa módra megpirosodnak." Leírja, hogy a tehenek körül dolgozók, akik a tehénhimlőt elkapták, soha nem kapták el a „közönséges gyermekhimlőt." Részletesen fejtegeti Jenner Edward angol orvos kísérletét, tapasztalatát: „a tehénhimlő oltalmazó szer a gyermekhimlő ellen" —. A II. fejezetben arról szól, hogyan kell az embernek a tehénhimlővel élni; vagyis ismerteti a „tehénhimlőoltás" folyamatát, elterjedését (Angliából Bécsbe, onnan Bene Ferenc jóvoltából Pestre került, Balassagyarmatra Müller seborvos hozta). A III. fejezetben kifejti „Mitsoda hasznai vannak a tehénhimlőnek?": Aki egyszer megkapja, védett lesz a himlő ellen. A tehénhimlőnek semmi kellemetlen következménye nincs. A tehénhimlővel fertőzötteknél semmi szövődmény nem alakul ki. Saját gyakorlatából — számadatok segítségével — bizonyítja a tehénhimlő, a himlőoltás hasznát. A IV. fejezetben összegzi, melyek azok az „Ellenvetések, amelyek a tehénhimlő ellen tehetők?" S minden ellenvetést a konkrét tapasztalatok alapján 273