Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Arcképcsarnok - Leblancné Kelemen Mária: Bérczy János élete és munkássága

ÍI. József halála után, a napóleoni háborúk idején az egészségügy háttérbe szorult. Az 1800-as években gyakoriak voltak az elemi csapások. 1816-ban és 1818-ban országos ínség volt; 1831-ben kolerajárvány, — lázadás; gyakori árvíz, rossz közlekedési viszonyok, nehéz megélhetési lehetőség jellemezte még ezt az időszakot. 1825-től az általános politikai újjáéledés lendületet adott a közegészségügy fejlődésérek is; az „orvostudomány nemzeti üggyé vált." A járványok2 még a 18. században is akadálytalanul pusztították a lakosságot. A hódoltsági területen egyáltalán nem voltak járványrendészeti intézkedések. „Hogy a járványoknak csak a 18. század vége felé tudtak gátat vetni, abban a háború okozta pusztulás mellett nagy része volt a lakosság elszegényedésének, a járványtani ismeretek fejletlenségének, és az egészségügyi szervezet hiányának." Csak a 18. század végén sikerült az egészségügyrendészeti intézményekkel és intézkedésekkel a pestisjárvány behurcolását megakadályozni. A himlőjárvány is szűnőben, volt a 18. század végén. A napóleoni háborúk kapcsán tífusz-, a 19. század 30-as éveiből kolera- és 1829/30-ból malária járványról tudunk. Szerepelt még vereshimlő, torokgyík, amelyek ellen sikerrel csak a 19. században indult meg a küzdelem. A járványok fertőző természetét a 18. században ismerték fel. Leküzdésüknek leghathatósabb eszköze volt a fertőtlenítés és az elkülönítés. Az a nézet, hogy a fertőző betegségeik keletkezésében „élő méregcsírák" fontos szerepet játszanak, a 19. század utolsó harmadában terjedt el. A nép sokszor a zárlattól és a forgalmi korlátozásoktól való félelmében titkolta el a betegséget. Sok helyen élelmezési nehézségek is felléptek a zárlat miatt. A népélelmezésben fontos szerepe volt a káposztának, a köleskásának, a Felvidéken a hajdinakásának. A gyakori marhavész, marhapestis igen megtizedelte a marhaállományt. A kenyér eleinte — az Alföldet kivéve — mindenütt kölesből készült. A búzakenyér-fogyasztás csak a napóleoni háborúk után lett általános. A kukorica gyakran szerepelt a falusi nép élelmezésében. A krumpli fogyasztása a 18. század második felében terjedt el, a cukoxrépa pedig a 19. század elején. A főleg nem búzatermő vidékeken gyakori volt az ínség a 18. században, a 19. század első felében. Az 1816—1817-i árvíz következtében országos ínség lépett fel. „A megye paraszti mezőgazdaságáról, élelmezési viszonyairól — az 1820-as évek derekán — összefogó képet nyújt MOCSÁRY Antal. Eszerint a „vármegye alsó és közép tájékán tiszta búza, s leginkább rozs nagymértékben termesztetik, melyből egy mag tízet is ád... a borból, sokféle gyümölcsökből, dohányból, kukoricából és más termesztményékből is hasznokat látják... lakosai. Azonban sok ... helységek a tűzi- és épületfában nagy fogyatkozást szenvednek. .. Északi része hidegebb éghajlat alatt feszik..., s ezért itt leginkább csak borsó, lencse, pohánka, s egyéb főzelékek és ... zab termesztetik. Azonban bővelkedik fával úgy, hogy a lakosok hordókat, szekrényeket, kerekeket, dézsákat és más szükségeseket készítenek, melyeket eladván, az alsó és középtáji lakosoktól szerzik azt meg, amiben szükségest szenvednek." Az értékesítés lehetőségeiről így szól: „Minden mezőváros ezen vármegyének, melyben országos és heti vásárok tartatnak... emporiális hely... A vásárokra nézve legnevezetesebb ... Losonc. Utána... a két határszéli mezővárosok, Fülek és Balassagyarmat. Ezen helyek, valamint Szécsény mezővárosa is. .. napról-napra növekednek a kereskedés által.. ."

3 A táplálkozási hiánybetegségek közül még a 18. században: is sűrűn előfordul a skorbut, különösen a börtönök lakói körében, akiket rendszerint „dolgoztatással és éheztetéssel büntettek." Gyakran előfordult még a pellagra. a farkashályog vagy farkasvakság. 266