Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Horváth István: Az 1918–1919-es forradalmak nógrádi eseményei a visszaemlékezések tükrében

Ezen a gyorsan rögtönzött gyűlésen azt is megbeszéltük, hogy amennyiben a szükség; úgy kívánja, vagyis váratlan támadás fenyegetné Salgótarjánt (ezt már májusban is így csináltuk, így jeleztük) félreverik a harangot és ez azt jelenti, hogy mindenki, aki fegyveresen otthon tartózkodik, gyorsan vonuljon be a szálláskőrletébe. (Ugyanis azok, akiknek családjuk és lakásuk volt Salgótarjánban, nem tartózkodtak a Pécskő utcai és a polgári iskolában, csak a vidékiek laktak ott.) A katonai ügyek intézésével már korábban Kominek Lajos elvtárs volt megbízva, aki korábban a vörösőrség parancsnoka is volt. Az állomásfőnök intézkedésére vasúti mozdonyon vittek bennünket Hatvanba, de már Zagyvapálfalván meglepetés érte küldöttségünket, mert ott felszállt 10—12 szuronyos román katona és kísértek bennünket Hatvanig. (Mi gyanakodtunk a pártonkívüli állomásfőnökre is, hogy nem-e ő árult el minket, de erről nem bizonyosodtunk meg.) Amikor Hatvanban leszálltunk, a szuronyos katonák elől-hátul közrefogtak és úgy kísérték küldöttségünket kb. egy jó órahoszszát gyalogoltunk^ amíg egy kastélyhoz érkeztünk, ahol a román parancsnokság be volt szállásolva. Mindnyájan attól féltünk, hogy önként besétálunk a kelepcébe, és nem-e fognak ezek itt leilövöldözni minket?... Elég hosszú ideig megvárakoztattak, míg; végre egy idős, kifestett, ősz hajú tábornok fogadott bennünket, nem éppen a legiszívélyesebben... Sem kezet nem fogott egyikünkkel sem, sem ülőhellyel nem kínált meg. Mendelson románul mondta el az otthoni megállapodás szerinti kívánságunkat, amelyre a tábornok mosolyogva magyarul válaszolt. .. Első kérdése az volt: »Van önök között kommunista?...« Amikor megnyugtattuk, hogy nincsen, újra megkérdezett, hogy »mit is akarnak önök tulajdonképpen?...« Mendelson újra elmondta most már magyarul, hogy küldöttségünknek az a kívánsága, hogy ne szállják meg a román csapatok Salgótarjánt, mi a küldöttség tagjai személy szerint is garanciát vállalunk azért, hogy »városunkban« rend és nyugalom lesz, vagyis azt saját hatáskörünkben biztosítjuk. Szénnel és a gyárak termékeivel kívánságuk szerint ellátjuk a román parancsnokságot. De, ha ezt így mégsem fogadnák el, mi abba is beleegyezünk, hogy közösen a románokkal hozzunk létre katonai parancsnokságot Salgótarjánban. — Hangosan kacagott erre az ősz hajú tábornok, s így folytatta: »önök naiv emberek, mit képzelnek, elvégte háború van! önökre nézve sfcomorú idők következnek, s helyesebben teszik, ha nem is mennek vissza városukba.. .** Mi, a küldöttség tagjai egymásra néztünk, de nem sok jót reméltünk az elhangzottak alapján. Mendelson még: arra kérte a tábornokot, hogy sok a beteg és a sebesült a salgótarjáni kórházban, kérte annak engedélyezését;, hogy kiszállíthassák őket onnan. Erre engedélyt adott a tábornok és ennek a kórházvonatnak Mendelson lett a parancsnoka. (Ugyanis ő önként vállalkozott erre.) Az engedélyre néhány nevet fel is írtak, 17