Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Horváth István: Az 1918–1919-es forradalmak nógrádi eseményei a visszaemlékezések tükrében

tárdiktatúra emberei irányítottak és vitték a vezető szerepet, akik közé jómagam is tartoztam. Tőlem ez ideig még senki nem kérdezte meg, hogy mit tudok a Tanácsköztársaság működésének és. bukásának helyi vonatkozásáról. Elöljáróban megjegyzem, hogy naplót nem vezettem, így teljesen az emlékezőkészségemre vagyok utalva. De az veszélyes is lett volna, mert a későbbiek során magam ellen szolgáltattam volna kézzelfogható bizonyítékot. Talán ott kezdeném, hogy Tiszakeszin, illetve Mezőcsáton értesültem Pogány Józseftől arról, hogy a kommün megbukott, s így ránk nem a legszebb napok várnak. Ez kb. augusztus elsején, vagy másodikán délután lehetett emlékezetem szerint. (Ekkor hallottaim először Peidl Gyula nevét, aki a megbukott tanácskormány helyébe került elnöknek.) Alakulatunknak aznap este támadni kellett volna a románok ellen, mert attól féltünk, ha nem támadunk, bekerítenek bennünket. Én Mendelson zászlóaljparancsnokékat értesítettem mindarról, amit Pogány elvtárstól hallottam, akik nagyon meglepődtek a hír hallatán, mert még semmit sem tudtak a bukásról. (Ekkoir értesültünk Szamuely Tibor meggyilkolásáról, de azt hittük is meg: nem is.) Mendelson azonnal összehívta a század- és a szakaszparancsnokokat, politikai megbízottakat, amely megbeszélésen én is részt vettem. Ismertette a jelenlevőkkel, hogy mi történt és vázolta azt is, hogy feltétlenül támadnunk kell, mert különben a románok bekerítenek bennünket. Arról is szó esett, hogy a kommün bukása hírére sem szabad pánikba esni, hanem zárt rendben, egységesen vonulunk vissza, mert, ha szétzüllik a csapat, a románok és fehérek elfogdosnak bennünket. Ügy a támadást, mint a zárt rendben való visszavonulást helyeselték a jelenlevők, mert a románokról nem a legjobb hírek érkeztek hozzánk, így nem is csuda, hogy mindenki nagyon félt a román fogságtól. Végtelenül szadisták és kegyetlenek tudtak lenni a foglyokkal. Meg kell jegyeznem, hogy a románok nem nagy ellenállást tanúsítottak és viszonylag jól felszerelt alakulatunk zárt rendben elindult Eger felé. Agyúink is voltak elegendő lőszerrel. Mire Egerbe érkeztünk, ott már a fehérhadsereg katonái, az úgynevezett nemzeti hadsereg: tagjai kezében volt a hatalom, románok nem voltak még, bent, hanem magyarok. Ellenállást nem tanúsítottak, sőt mi még lovakat és kocsikat is rekviráltunk, hogy minden felszerelésünket haza tudjunk hozni. Én egy kocsin ültem Mendelson és Gádor Béla elvtársakkal. Beszélgettünk arról, hogy mi történne, ha megtámadnának bennünket?... Mendelson zlj. parancsnok határozottan kijelentette, hogy amennyiben nem engednők szabad elvonulást, bármilyen erővel is szemlbesizállnánk és a tüzérségünket is bevetnénk, ha szükség: lenne rá. Már ekkor beláttuk itt Egeren átvonulva, hogy milyen helyes volt zártrendben visszavonulni, mert egy felfegyverzett zászlóaljat Egerben 15