Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Krúdy Kálmán (1832–1861) (Adalékok a Krúdy-család nógrádi ágának történetéhez)

Eddig még nem szerepelt a periratokban Krúdy Apollónia neve. Őröla kevesebb szó lesz, .mert к:оха1уЛ£37. november 24-én meghalt. De azért kivette részét a pereskedésből. 1832-től kezdődik pöre Horváth Dénes ellen. Olyannyira elnyúlt ez a per, hogy még Apollónia halála után tíz évvel is a Királyi Udvari Tanács előtt volt az ügy, ki tudja, hányadik ügyvédi fondorlat jóvoltából. A feljegyzésekből azt lehet kiolvasni, hogy egy bizonyos Otskó András, aki Apollónia jobbágya volt, valószínűleg úrnője jóváhagyásával, netán biztatásával Horváth Dénes földjéből jelentős darabot elszántott. Otskó engedelmes eszköze volt a Krúdyaknak, mert még ebben az évben Jánosfy Pál is azt panaszolta, hogy miközben az ökreivel a petői határban szántatott, Otskó rátámadott, a szántást akadályozta, sőt „ökreit le is tartóztatta" (értsd: elvette, hazavitte). S a per ment a maga útján. Megjárt minden lehetséges fórumot a kancelláriától az Udvari Tanácsig. Sajnos, a végeredményről nincs tudomásunk, hiszen 1847-ben is csak annyiról volt szó, hogy a Krúdy-fellebbezés nyomán terjesszék az iratokat újra az Udvari Tanács elé.

15 Láttuk, hogy a Krúdy család tagjai külön-külön pereskedtek, de előfordult, hogy összefogva, a családi vagyont védve közösen támadtak, védekeztek birtokaik ügyében. De ez egyedi eset, a családra inkább jellemző a széttagoltság, az egyéni érdek mindenekfeletti védelme, ha kell a testvérek, vagy az anyjuk kárára is! Az anyjával Krúdy János veszett össze, még 1835-ben. Első látásra semmiség az ügy. Lengyel Ágnes az ellen emelt szót, hogy két pőrének irományát János „letartóztatta", s kéri a megyét, kényszerítsék fiát ezek visszaadására. A periratok hiányában csak következtetni tudunk arra, hogy nem hétköznapi ügyekről lehet szó, inkább olyanokról, amelyek Jánost, esetleg testvérét is érintik. Néhai Krúdy János özvegye több ízben is folyamodott a megyéhez, de mint a szécsényi szolgabíró megjegyezte: „Krúdy János várnagyot a kérdéses pör kiadására már többször, noha sikertelen felszólította." Az ügy aztán odáig fajult, hogy az idős asszony 1841-ben „pör által kívánván érintett pőréinek kiadatását eszközlelni". Ám halála megakadályozta ebben. Mindenesetre elgondolkoztató a megye erélytelensége. Egy ilyen egyszerű ügyben sem tudott érvényt szerezni határozatainak, méghozzá saját hivatalnoka felett.

í(i Ez még aránylag kisebb viszály volt. Miként az is, hogy Krúdy János elhunyt testvére, Apollónia után rögtön bejelentette igényét nővére ingó és ingatlan javaiból az őt megillető rész kiadására. Természetesen testvérei is reagáltak, s hamarosan közösen kérték, hogy a hagyaték felosztására a megye táblabírókat küldjön ki. Prónay Ferenc, Trajtler István és Soóki Gábor e feladatukat azután végre is hajtották. Krúdy Jánosnak másik testvérével, Máriával is ügye támadt. Mária Pulay Andráshoz ment feleségül, s férje halála után, miként azt János előterjesztéséből tudjuk, „osztálykép kért ősi javait törvények e részbeni rendeletére minden tekintet nélkül pazarolja". Féltette hát Krúdy az apjuk halála után testvérüknek jutott osztályrészt, s emiatt kérte, Mária vagyonát vegyék zár alá, nevezzenek ki kezelésére gondnokot, és ne lehessen belőle semmit eladni, idegen kezére juttatni. Somoskői János esküdt jelentette, hogy ő, miután kivizsgálta a folyamodványt, úgy találta, hogy Krúdy Mária valóban eladta szécsénykovácsi rész jószágát, ezért a zárt el kell rendelni. A határozat rögzíti is ezt azzal a kitétellel, hogy „az eladott 166