Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Belitzky János: Észrevételek és feltételezések a palócföld koraközépkori településföldrajzához és történetéhez

ilyen, akkor Gömör [ = völgység], illetve ha ez germán eredetű, akkor „határerdő", ha pedig bolgár—török származék, „szén" jelentésű helyneveink. A régészeti leleteken kívül is avarok jelenlétére mutat a Várkony helynév.

1 Területünkön a kora középkori települések elhelyezkedésének feltárásához tehát számos olyan tényezőt is figyelembe kell vennünk, amit az ún. „palóckérdés" kutatása során általában mellőzni szoktak. Kutatásaim gondolatmenete e tekintetben a következő: — 1. Nem teszem magamévá azt az álláspontot, hogy a honfoglaló magyarság a helynevek tekintetében „tabula rasa"-t teremtett, mert ez ellenkezik a honfoglalók fejlett nomádfeudalizmusából következő gazdasági és társadalompolitikai elvekkel, és az írott forrásainkból, valamint a térbeli, a régészeti, a nyelvészeti és néprajzi adatokból leszűrhető tényekkel. A honfoglalók nem irtották ki az itt talált népeket, hanem többségüket beolvasztották.

2 2. Ezzel kapcsolatban is figyelembe kell vennünk, hogy a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád — finnugorok és szamojédek — népei körében a legtöbbek által beszélt nyelv. Lélekszámban utánunk a finnek, a mordvinok és az észtek következnek. „A magyar — bár nem világnyelv — mégis meglehetősen előkelő helyet ér el a nyelvek sokaságában: a világ azon 29 nyelve közé tartozik, melyet 10 milliónál többen beszélnek"

3 Ha ma ez a helyzet, joggal tételezhető fel, hogy mind az uráli hazánkból való elindulásunkkor, mind pedig mai hazánk elfoglalásakor, a magyar a legnagyobb lélekszámú uráli nép, amely viszonylag könnyen olvasztotta magába a hozzá csallakozottakat és az általa meghódítottakat. 3. Föltételezem, hogy a honfoglaló magyarság soraiban sokkal nagyobb szerepük volt az uráli nép- és nyelvcsaládba tartozó rokonainknak, mint ahogyan azt eddig feltételezték. ANONYMUS A HONFOGLALÁS ELŐTT CSATLAKOZOTT NÉPTÖREDÉKEKRŐL ÉS AZOK PALÓCFÖLDI VONATKOZÁSAI A honfoglalás történetét leíró egyetlen kora középkori forrásunk III. Béla király [1172—1196] magát csak egy P. siglával jelölő nótáriusának, Anonymus-пак, a Gesta Hungarorum című műve. Anonymus — azaz a „mesternek mondott P.", akit a Szalók-nembeli II. Péter egri püspökkel [1181-től 1197 végéig vagy 1198 elejéig] vélek azonosíthatónak — a rendelkezésre állott írott források adatait az egri és a váradi egyházmegyék területén élt nemzetségi és népi hagyományokkal igyekezett — a saját gesztaírói célkitűzéseinek is megfelelően — összeegyeztetni.

4 Művében amikor a krónikaírók adatait igyekszik csoportosítani, időrendi zavarok is mutatkoznak. Ilyen bonyodalom található az uráli és a lebédiai őshazák vonatkozásaiban, amelyeket azonban szövegkritikai elemzéssel fel lehet oldani. Ügy vélem, hogy mindaz, amit műve 7. fejezetében Scithiáról elmond, az első, azaz az uráli őshazára vonatkozik, amit elsősorban az innen kiinduló vándorlás útvonalából lehet megállapítani. Eszerint „a hét fejedelmi személy... kijött Scithia földjéről nyugat felé. ... Sok-sok nap pedig puszta tájakon vonultak; az Etel folyót pogány módra tömlőn ülve úsztatták át és sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető utat nem találtak ... mindaddig, amíg Oroszországba nem értek, melyet Susdalnak hívnak". Ugyanitt megjegyzi, hogy őseink az új haza keresésére „az ugyan74