Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)
Tanulmányok - Belitzky János: Észrevételek és feltételezések a palócföld koraközépkori településföldrajzához és történetéhez
azon vidékről való szövetséges népek nagy sokaságával" indultak el. Ez a megjegyzése — miként beigazolom — nagy jelentőségű a palócföld településtörténetére nézve. A műve 1. fejezetében levő leírás pedig: „Szcithia tehát igen nagy föld, melyet Doni-magyarnak hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival. . . ", minden bizonnyal arra az őshazára vonatkozik, ahová a 7. fejezetben megérkeztek őseink, vagyis Lebédiára [Dentumoger], de úgy, hogy annak emléke az etelközi hazáéval [a tergo .. . Thanais] is egybeolvadt. 5 A Gesta 7. fejezetében elmondottak alapján feltételezhető, hogy a magyarokhoz már az uráli őshazában nyelvrokon hanti, manysi, komi, udmurt, valamint nyenyec- és enyec-szamojéd töredékek csatlakoztak. Az 1. fejezet alapján pedig az, hogy a Doni-Magyarországban is bővültek soraik moksa- és erze-mordvin, mari, meri, azaz merja, muroma, észt és egyéb balti-finn nyelvrokonokkal és nem nyelvrokon oroszokkal. Az ANONYMUS által — nyilván a néphagyomány alapján — feljegyzett útvonal az Uraitól a Kárpátokig olyan területeket érintett, ahol ezek a népek éltek. [V. ö. az I. sz. térképvázlattal.] Mindezt azonban csak akkor tekinthetjük valónak, ha hazánk területén az ezekre a népekre utaló hely-, személy- és családneveket találunk. Ezen elgondolás alapján KUBINYI Ferenc már 1902-ben igazoltnak vette, hogy az Abaúj-Torna, Heves, Hont és Kolozs megyékben levő Mere és Méra falvainkban a gót JORDÁNES művében merens-nek, az orosz NESZTOR-nál pedig mere-knek és merá-knak nevezett Volga—Oka vidéki meri vagy merja nép egy csoportja a honfoglalóinkkal együtt telepedett le. Ugyanígy vélekedett az Ugra falunevek alapján az uráli őshazából idekerült jugriai ugor ,,törzsrokonaink"-ról és az Oroszi-ak nyomán a Kijevnél csatlakozott orosz-okról is. 6 Véleményét több új adattal fogom alátámasztani. A „palóckérdés" szemszögéből tekintve eddig a kumánok Kijev melletti csatlakozásáról szóló rész [Cap. 10.] vált a legfontosabbá. Az szinte kétségtelen, hogy ezek az ANONYMUS által említett kumánok azonosak a KONSTANTINOSZ császár 950 körül írt művében szereplő kabarokkal, ami azután az ún. „kun—kabar-elmélet" ezen azonosságon nyugvó alaptételévé lett. Az elmélet megalapozójának a reformkor kiváló forráskutatója és lelkes történésze, a „délibábos" nyelvészkedéseiről híres HORVÁTH István [1784—1846] tekinthető. 1825-ben kora tudományos színvonalán álló módon állapította meg, hogy ANONYMUS kumánjai — az orosz és lengyel krónikákban szereplő és 1055-től 1235-ig Dél-Oroszországban, Moldvában és Havasalföldön lakó, majd pedig onnét a hazánkba betelepült kunok 1 (polovci) orosz polovec elnevezését alapul véve — a magyar palóc népcsoporttal azonosak. 7 Következtetései az azokban rejlő történeti és nyelvészeti buktatók ellenére is időtállónak bizonyultak. Mellőzve a fel-felmerülő problematikus kérdések és az ideig-óráig kielégítőnek látszó feleletek felsorolását, leszögezhetjük, hogy még mindig áll a vita, hogy ANONYMUS kumánjai, egy később beköltözött kun töredék vagy Kuthen király kunjai tekinthetők-e a palócok őseinek? 8 Ez utóbbi feltételezéssel kapcsolatban megjegyzem, hogy — véleményem szerint — a cseh, morva és szlovák nyelvekben plavec-nek nevezett kun nép töredékeire vonatkoznak azok a Kis-Kárpá75