Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Az üveggyári munkások életviszonyainak és politikai mozgalmainak alakulása Nógrád megyében

dolgozók, akiket az említett segédek foglalkoztattak. Ők fogadták fel a fiatal munkásokat, akik az üvegfúvásnál és a készáru-hűtőkemencén való elhelyezésnél segédkeztek. Ezek fizetésüket az őket szerződtető segédektől kapták. Az egykori tanoncszerződésekből kitűnik, hogy az üveggyárak szívesen élnek ezzel, mert ezáltal az ügyesebb munkásokat 3, sőt némely esetben több évre leköthetik. Ezek a fiatalok, mint gyári munkások dolgoznak, majd 20 éves koruk után tanoncoknak fogadják fel őket rendes fizetés mellett, de több évi munkakötelezettséggel. Ipartörvényünk ebben az időben „normál munkanapot" nem ismert. A gyárak a munkaidőt a munkaszünetek levonásával számították. A legtöbb gyárban a munkaidő 10—11 óra volt. A megszakítás nélküli munkaidővel találkozunk az üveggyárakban, a gyártás különleges természeténél fogva. Ugyanis az egyik kemencében megolvasztott üvegmasszát 12—15 órán át tudták csak feldolgozni. Egy kemence esetében a munkás egyik munkaművelettől a másikig esetleg 14—18 órát is pihenhetett. Ahol azonban több olvasztókemence működött, ott a munkások alig 2—3 órai pihenés után a második kemence olvasztását dolgozták fel. Egy munkacsoport rendesen hetenként négy ilyen szakműveletet is végzett, melyre 28—36 órás munkaszünetet kapott. 1888-ban 8 órai munkaidő 4 gyárban volt, 10—11 órai munkaidő 157 gyárban, 12 órai munkaidő 231 gyárban, 13 és 1/2 órai munkaidő 8 gyárban volt. Az ipartörvény 115. §-a szerint fiatalok, ha 12—14 évet betöltötték, csak 8 órai munkára voltak alkalmazhatók. 14—16 év közöttiek már naponként 10 órát is dolgozhattak. Az iparfelügyelők szerint túlórában fiatalokat az üveghutákban és fonodákban dolgoztathatták. Az üveggyárak azzal indokolták a fiatalok munkába állítását, hogy az üveggyártásban az egyszer munkába vett üvegtömeget abbahagyni nem lehet, és hogy a felnőtt üvegfúvók mellett a fiatalok csak a vas- vagy faformákat tartják, és az üvegárut hordják el, továbbá, hogy a 13 órai munka után 18 órát pihenhetnek ,,és így a testi erőnek túlságos igénybevételéről szó sem lehet". Éjjeli munka is volt az üveggyárakban. A szigorú tilalom az üveggyárak versenyét — különösen a csehországi gyárakkal — lehetetlenné tenné, és ezért a fiatalkorúak éjszakai munkaidejének csökkentését az üveggyárakban a munkamenetre való tekintettel a kereskedelemügyi miniszter 1885. évi május 27-én kelt rendeletével engedélyezte. így a 14—16 éves fiatalok az üveggyárakban éjjel és teljes munkaidővel lettek foglalkoztathatók. A munkabérek tekintetében a budapesti kamara területén a napibérek: férfiaknál a legalacsonyabb 90 krajcár, a legmagasabb 2 Ft 80 krajcár, a nőknél pedig 50—60 krajcár, fiataloknál 30—40 krajcár. Bérfizetés a gyáraknál általában hetenként történt. Az üveggyárakban a fizetés minden hó 1-én és 16-án történt. A bérlevonások a következőkből tevődtek össze: bírságolások, elhasznált eszközök utáni százalék, betegsegélyező pénztári járulék. Súlyosabban érintette a munkásokat, amikor az üveggyárakkal egy kocsmáros, vagy egy szatócs szerződésileg megegyezett, és a munkásokat hitelhez juttatta, majd követeléseit a munkabérből vonatta le. Annak ellenére, hogy ezt az ipartörvény 118. §-a megtiltotta, nemigen tartották be. Némely üveggyárnál olyan módszert alkalmaztak, hogy a gyáros az élelmiszerek és egyéb szükségletek raktárát, valamint a regálé jog alapján gyakorolt italmérést magánvállalkozóknak adta bérbe. Ilyen esetben ez a 6