Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Molnár Pál: Adatok a bányamunkásság létszámának, összetételének változásairól, helyzetéről, harcairól és életmódjáról 1900 és 1919 között

Й4т 10 héten túl =e*v gyógyult SÚlj UN halálos 1901 12 15 9 1902 14 18 2 1903 17 27 8 1904 11 15 4 1905 16 26 6 1906 18 27 15 A BÁNYAMUNKÁSSÁG HELYZETE A SZÁZADFORDULÓ UTÁN ÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN. A SZERVEZKEDÉS KEZDETI SIKEREI Az imperializmus korában a nagy gazdasági hatalomra és politikai befolyásra szert tett bányatőkések munkáspolitikájában a XIX. században meghonosodott módszereket tökéletesítette tovább, és a megváltozott körülményeknek megfelelően új elemekkel is gazdagította azt. Jól kamatoztatta kivételes helyzetéből fakadó előnyeit (a munkalehetőségek korlátozott volta, a falusi nincstelenek sorban állása a felvételeknél, viszonylag biztos megélhetés lehetősége, a bányamunkásság törzstagjai számára biztosított lakás és szociális juttatások stb.) magabiztosan használta ki a szervezetlen, „tudatlan" munkásság tapasztalatlanságát, a fővárostól és más vidéki ipari centrumoktól való elszigeteltségét, a karhatalmi erőkkel, közigazgatási szervekkel kialakított kapcsolatokat. A bányatőkések és a munkásság között tartósan kialakult és a proletariátus számára előnytelen harc állását azonban módosította a Szociáldemokraták Magyarországi Pártjának, a szakmai szervezeteknek a salgótarjáni iparmedencével való kapcsolatteremtése. Az 1900 és 1917 közötti időszakban a munkásság általános helyzetére vonatkozóan két egymástól jól elválasztható periódust különböztethetünk meg. Az egyik a közvetlenül a századforduló után kirobbant válság, az 1905—1906-os forradalmi fellendülés és az 1910-es bányászsztrájk időszaka, a másik az első világháború utolsó éveiben kialakuló, a háborús gazdálkodáson alapuló válság és a munkásság harcának, elégedetlenségének felélénkülése. Az imperializmus korára általánosan jellemző vonások, sajátosságok, mint a 12 órás munkaidő, a gyermekmunka tömeges alkalmazása, és a kiskorúak kiszipolyozása, a nők fél és negyed napszámbérért való dolgoztatása mellett se szeri, se száma azoknak a helyi-üzemi visszaéléseknek, a profithajszából eredő és a dolgozókat sértő, megélhetésüket szinte a tűrés határáig vivő intézkedéseknek. Már a 12 órás munkanap és az embertelen munkakörülmények is előidézték a bányamunkásság idő előtti munkaképtelenségét, munkából való kiöregedését. Joggal panaszolta Gregovszky Péter 1904-ben az SZDP XI. kongresszusán, hogy ,,.. . Én még nem vagyok öreg ember, de alig bírok járni. . . Felőröltek, beteg lettem ... Most kidobnak, hová menjek?"

1:{ A bányatőkések helyi urai megtalálták annak módját, hogy még tovább nyomorítsák az amúgy is agyonsanyargatott bányászokat. Az árakat és a megélhetést figyelmen kívül hagyó bérpolitikára jellemző, hogy a munkások fizetése megmaradt az 1870-es években kialakított, és már ak34