Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Molnár Pál: Adatok a bányamunkásság létszámának, összetételének változásairól, helyzetéről, harcairól és életmódjáról 1900 és 1919 között

Számottevően közreműködött a munkaerő-kínálat és -kereslet közötti összhang megbomlásában az 1903-ban és 1904-ben a szénbányászatot sújtó válság, amely a szénfelvevő helyek csökkenésében, a piaci viszonyok romlásában jelentkezett. Gyakran megesett, hogy a rendelések elmaradása miatt aknákat kellett ideiglenesen bezárni, csökkentett munkahetet bevezetni, vagy a környékbeli munkásokat bizonytalan időre szabadságolni, esetleg szélnek ereszteni. A század első évtizedének első felében mindezek következtében munkaerő-felesleggel találkozunk. A dekonjunkturális viszonyok arra késztették a bányavezetőséget, hogy nagyfokú szanálásokat hajtson végre. Az 1902-ben kimunkált szanálási koncepció 1800 munkás elbocsátását, a bérek redukálását, a kiszolgáló személyzet termelőmunkába való átcsoportosítását tartalmazta — többek között. Az 1904-es és 1905-ös létszámadatok azt bizonyítják, hogy a szanálási koncepció által hozott intézkedések nagymértékben sújtották a bányamunkásság viszonylag széles rétegét.

10 A gazdasági válság okozta károkat még 1905-ben sem tudta teljesen leküzdeni a vállalat. Az 1906-tól kezdődő, és gyakorlatilag az első világháború kirobbanásáig tartó konjunkturális helyzetet a bányatőkések nem tudták maradéktalanul saját céljaikra kihasználni. 1906-tól ugyanis váratlanul munkaerőhiány jelentkezett. Ennek legfőbb oka a nagyfokú kivándorlás volt. A kilátástalan helyzet és az ,,új világ"-ból származó kedvező hírek hatására igen sok munkás, agrárproletár fogott vándorbotot. A bánya vezetőit a jelenség kezdetben, főleg a válság alatt, nem izgatta túlságosan. Ügy gondolkoztak, hogy csak menjenek szerencsét próbálni, szerezzenek maguknak kis tőkét. Ez majd arra ösztönzi őket, hogy hazatérjenek és földet vásároljanak maguknak. Ez pedig azt eredményezi, hogy kevéske földjük mellett dolgozni fognak a bányában, megbízható munkások válnak majd belőlük. Arra azonban nem számítottak, hogy a bányamunkás-utánpótlás szempontjából számba vett nemzetiségi területekről, a megye és a szomszédos megyék agrárproletárjaiból és nincstelenjeiből, sőt az iparvidékről is többen mentek el szerencsét próbálni, mint ahogy gondolták. A konjunktúra kezdetén, sőt alatta is munkaerőgondokkal kellett a vállalatnak küzdenie. Olyannyira, hogy a hivatásos toborzók mellett bányamérnököket is vezényeltek huzamosabb időre munkaerőkereső-kutató körutakra. Emellett a vállalat vezetősége községi jegyzőkkel, állomásfőnökökkel is kapcsolatot tartott fenn, hogy ezt a lehetőséget is felhasználják új munkaerő szerzésére. Mivel a probléma más bányavállalatokat is érintett, megegyeztek a „területek felosztásában", és abban is, hogy egymás munkásait nem csábítják el.

11 A stabilitást a bányászkodás kezdeti időszakától végigkísérő és aktualitásukat nem vesztő problémák is hátráltatták. Nemi fejlődött sem az igényeknek, sem a lehetőségeknek megfelelően a termelés technikai színvonala, a munka szervezettsége, hiányoztak továbbra is a biztonságos termelés feltételei. Gyakori volt a bányatűz. A szellőztetést nem tudták megoldani. S mindegyiknél messzire legégetőbb probléma a „váratlan vész", a minden percben leselkedő veszély, amely mindig útjukra kísérte a bányászokat. A bányászmesterség továbbra is rendkívüli balesetveszélyes volt. Ezt alábbi kimutatásunk is jól szemlélteti:

12 33