Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Arcképcsarnok - Vonsik Ilona: Böjtös Sándor (1896–1975)

gozóit toborozták Safrankó kommunista képviselő beszámolójára hirdetett nagygyűlésre. Hirtelen megbetegedés miatt azonban a képviselő nem érkezett meg, de a vörös zászlók alatt összegyűlt tömeg várta, hogy valaki szóljon hozzájuk. Böjtös Sándor, mint a nagygyűlés egyik szervezője vállalkozott arra, hogy — bár felkészületlenül — szól a tömeghez. A sajtóból ismert anyagok alapján beszélt a kommunista képviselők parlamenti tevékenységéről, a szegényparasztság gazdasági helyzetéről, s azokról a napi politikai és gazdasági kérdésekről, melyek foglalkoztatták a lakosságot. A nagygyűlés közmegelégedésre ért véget. A pártszervezet politikai munkáját segítette a Pozsonyban és Kassán megjelent „Munkás", a Csehszlovák Kommunista Párt hetilapjai. A Kassán megjelent ,,Munkás"-nak Böjtös Sándor helyi levelezője volt. Magyar nyelvű és magyar vonatkozású kiadványokat a Szovjetunióból központilag kaptak, melyeket jól hasznosítottak szervező felvilágosító munkájukban. Az 1920-as évek végén a világgazdasági válság erősen éreztette hatását. A Bata cég dömpingáraival lehetetlenné tette a cipész kisiparosok helyzetét Csehszlovákiában. A bizonytalan helyzetből más kiutat nem látott Böjtös Sándor, mint hogy elfogadja Uruguayban élő barátja 1928-ban tett ajánlatát arra vonatkozóan, hogy hajózzon ki Dél-Amerikába. Böjtös Sándor a baráti ajánlatot és a hajójegyet elfogadta abban a reményben, hogy ha a másik világrészen állandó munkája lesz és takarékoskodik, egy idő múlva visszatér, s gazdasági, megélhetési gondjai nem lesznek. Böjtös Sándornak ekkor már 4 tagú családról kellett gondoskodnia. 1925 áprilisában nősült. Lukács Rozáliát, egy öt gyermekes, két holdon gazdálkodó szagényparaszt leányát vette feleségül. Két kisleánya volt, Piroska és Magda. A „Wéser" nevű hajón tette meg a tengeri utat. Spanyolország, Portugália, Brazília kikötőiben, városaiban a nyomor, a munkanélküliség fogadta. 1929. január első napjaiban érkezett Montevideóba. Barátja várta a kikötőben és vele együtt ment a Call Viktóriái lakására. Másnap malmunkat keresett, de minduntalan a munkanélküliek légiójával találkozott. Ha akkor egy mód lett volna arra, hogy visszatérjen hazájába, azonna] visszaindult volna. Azonban annyi pénze sem volt, hogy az odautazás költségeit megadja barátjának. Többszöri utánjárás után helyezkedett el a „Fabrica Nációnál" cipőgyárban. Tagja lett a szakszervezetnek, de nyelvismeret hiányában mozgalmi munkát nem végezhetett. Néhány hónap múlva e biztos kenyérkeresetét is elvesztette, ugyanis jelentős létszámcsökkentést hajtottak végre, s ő az utcára került. Alkalmi munkából (kőművesek mellett segédmunkás) élt, míg nem sikerült egy kisebb autógarázst bérelnie szakmájának folytatására. Az új földrészen is folytatta azt a munkát, melyet Európában abbahagyott. Montevideóba érkezése után rövidesen bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A Calle Ceritonon székelő Uruguayi Magyarajkú Munkások Egyesületét kereste fel. Itt találkozott Kovácsik Gyulával, akit a Csehszlovák Kommunista Pártból ismert. Kovácsiknak már volt kapcsolata az Uruguayi Kommunista Párttal, és az ő segítségével jelentkezett át. Pártmunkát az Uruguay-i Magyarajkú Munkások Egyesületében végzett. Az egyesület főleg kulturális vonalon tevékenykedett. A havonkénti színielőadások szünetében 20—30 perces kül- és belpolitikai tájékoztatókat tartot296