Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Arcképcsarnok - Vonsik Ilona: Böjtös Sándor (1896–1975)

tatot tartottak azoknak, akik hazafelé igyekeztek. Rabinovics József útravalóul a következőket mondotta: „Testvérek! Ti, akik hazamentek, láttátok az orosz proletariátus harcát, a felszabadulásért vívott küzdelmét. Kövessétek példájukat, lázadjatok fel, tagadjátok meg az engedelmességet, ne menjetek a vágóhídra. Vigyétek haza magatokkal az orosz proletariátus és a szegény parasztság forradalmi lángját. Harcoljatok otthon, ha kell a mankóitokkal is a szocializmusért. Éljen a magyarországi munkás-paraszt forradalom! Éljen a magyarországi proletárdiktatúra."

10 Ez volt az omszki búcsú. Az utazás Omszktól Szamaráig sima volt. Május 18-án Molodecsnónál átértek a határon. Itt gróf Somsich huszárkapitány, határőrparancsnok egy névsorral ellátott listával érkezett a vonatra. A listán 21 név feketéllett, köztük Böjtös Sándor neve is. Ki a vagonból! — ordította Somsich. Felvegyem-e a kabátom? — kérdezte Böjtös. Kurtán csak annyit felelt: Nem! Böjtös akkor a pad alá nyúlt és két mankót vett elő. A kapitány megváltozott hangon kérdezte: Rokkant maga, fiam? — Igenis, rokkant vagyok, de csak 21 éves vagyok mindössze, százados úr!" Vegye fel a kabátját is, •— mondta halkan. Huszonegyen álltak sorban a vagon előtt, mikor egy galíciai őrmester, aki Omszkban a Vörös Segély komisszió vezetőállására pályázott, a kapitánytól szalutálva kérdezte: „Kapitány úr, alássan kérem, hová vigyem azt a mankós csürhét? — Oda az akácfára, ni, a bitang, hazaáruló gazembereit."

11 Abban az időben a „rendcsinálók" mindenütt felhúzták a forradalomtól szerintük megfertőzött munkásokat. Böjtösék a kapitány szavaiból arra következtettek, hogy rájuk is ez a sors vár. „Magamban azon gondolkodtam — írta Böjtös Sándor —, hogy ha fel is akasztanak, de legalább azokhoz az emberekhez, akikkel együtt töltöttük a hadifogolyéveket, egy pár jó szót szólok." De megjelentek a peronon a Magyarországon fogságban volt orosz katonák és átkiabáltak hozzájuk: „Fel kell akasztani azokat a csillagos hóhérokat! (tiszteket — V. I.) Pirossal volt a sapkarózsájuk bevonva, mentek vissza új, szabad hazájukba, Oroszországba."

12 Az akácfára való akasztás hangoztatása csak a jövőre vonatkozó figyelmeztető megfélemlítés volt. Rövid ott-tartózkodás után egy német közölte velük, hogy külön vagonba szálljanak fel, ne „fertőzzék" meg a többi volt hadifoglyot. A szerelvény utolsó marhavagonjában helyezték el őket, ahol fegyveres katonák őrködtek. Ivángorodba érkezve „ünnepi" ebéd várta őket. Gulyás és egy kulacs bor. Ennek láttán eszükbe jutottak Ligeti Károly szavai: „Hazamentek testvérek, kaptok egy kulacs bort, kéthónapi szabadságot és utána ki az olasz frontra ..." Tehát a jóslás első szakasza beteljesült. A bort nem itták meg, a sínek közé öntötték.

13 A vonat robogott tovább. Zsolnán és Nagyszombaton „Vigyék azokat a bolsevikokat tovább" jelszóval fogadták őket. Pozsonyban a 19-es „garnizonspitál"-ban kaptak elhelyezést, öt napig tartózkodtak itt, majd 40 fegyveres katona kíséretében — mint internáltakat — Kenyérmezőre szállították őket. Már Pozsonyban a gyógyhelyen lelkükre kötötték, hogy politizálni tilos. Kenyérmezőre menet egy néni a vonaton elszólta magát, hogy ott minden éjjel kivégeznek 10—12 embert. Böjtös Sándor közben meghallotta egy újságárus hangját és vett egy Népszavát. A lap hasábjain vastag betűkkel szedve: „Köszönjön le a kormány!" Böjtös Sándor örömmel újságolta társainak, hogy „rohad már a burzsuj banda és nem minket fosnak felakasztani, hanem mi fogunk akasztani".

14 293