Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Arcképcsarnok - Kerényi Dániel: Id. Noszky Jenő (1880–1951)

Közben a kisebb szakvéleményeken (hidrológiai, kő- és agyagbányászati, főleg pedig szénbányászati) kívül 1916-ban elkészítette a salgótarjáni kőszénbányának az északnyugat-nógrádi szénterületek geológiai térképét és leírását, 1922-ben pedig az északkelet-nógrádiakét. 1918-ban tanulmányozta a nagybátonyi kőszénbánya Északnyugati Mátra széntelepeinek bányageológiáját. 1918 júniusában a Szepes—Gömör Érchegység felső, Sajó melletti részeinek érc- és steatittelepeit ; továbbá a Rozsnyó és Torna közti karsztérceket tanulmányozta Füleky és Hronyecz kartársaival — bauxitelőfordulások szempontjából. Úgyszintén a Bódva-menti részeket Szontagh Aladárnak, a karbon szénre vonatkozólag kutatta. 1920 őszén Késmárk elhagyására kényszerült. 1920. október 22-től kezdve a Magyar Nemzeti Múzeum Ásványtani osztályánál, a kettéválasztás után a Föld-Őslénytaninál dolgozott. Főleg a Salgótarjáni szénterületek és Vepor alján című monográfiáján. Azonkívül a gyűjtemények meghatározását is végezte. A múzeum megbízásából a kisebb-nagyobb hazai gyűjtő és megfigyelő tanulmányutakon kívül, 1926-ban Koch Sándorral és Mentől Tiborral Bécsben és a két bécsi medencében járt, ahol a bécsi miocén medencéket tanulmányozta. 1928-ban pedig a debreceni egyetem hallgatóinak csoportjával, mint társvezető, Milleker Rezső professzorral a grazi medencében, Karinthiában, Közép- és Észak-Tirolban, Bajorországban, Salzburgban, FelsőAusztriában és Bécsben végzett geológiai és földrajzi megfigyeléseket, a Déli- és Északi-Alpeseket tanulmányozva. A budapesti nemzetközi Paläontologen-Tagung alkalmával 1928 őszén a NÓGRÁDI EXCURZIÖ rendezője és vezetője volt a Zagyva-öböl, Salgótarján és Ipolytarnóc vidékén. Erről számol be „Ösföldtörténeti emlékek Ipolytarnócon" című tanulmányában. (1929. Természet XXV. éf. 28—30.) 1928. október elején a nálunk ülésezett Paläontologen-Tagung Nógrád megyei kirándulásán 14 külföldi, valamint 10 magyar tudós vett részt a Zagyva-öböl, Salgótarján és Ipolytarnóc vidéken. Idézve dr. Noszky Jenő gondolataiból: „Vendégeinket egész extázisba hozta a magyar Solnhofen, vagy Eppelsheim látása Ipolytarnócon. A maga nemében nemcsak Európában, hanem az egész világon egyedülállónak nyilvánították." Irt már róla a földtani kutatók nesztora: Kubinyi Ferenc, különösen a híres kövült fájáról. írt nagynevű geológusunk, Szabó József is. Itt fedezte föl Böck Hugó az ősemlős lábnyomokat, megőrzött homokkőpadot. Innen írta le Koch Antal a rengeteg őshal- és állatmaradványt. Jablonszky József pedig a magyar föld egyik legszebb és legérdekesebb ősflóráját. A falutól, illetve a vasútállomástól keletre levő völgyecskében rejtőzködnek ezek az őséletnyomok. Az alacsony, alig száz méterre kiemelkedő oligocén-miocén korú dombságba vágódott bele ez a kis völgyrendszer. A fiatal erózió létrehozta árkaiban és vízmosásos szakadékaiban kerültek napvilágra azok a nemcsak „némán is beszédes, igazán ékesen szóló" és hitelességükben kétségbevonhatatlan tanúbizonyságot honunk földjének őstörténetéről. Az oligocén rétegsorozat az egész völgyrendszerben tengeri képződményekből áll. A rákövetkező alsó miocén (Aquitánien) pedig már tisztán szárazföldi itt és a tágabb értelemben vett salgótarjáni szénvidéken. 273