Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Az üveggyári munkások életviszonyainak és politikai mozgalmainak alakulása Nógrád megyében

A munka a következőképpen folyt: az éjjeli műszak este 6-kor kezdődött és reggel 4 óráig tartott. A fiatal, félhelyes üvegesek még azután ürítették ki a kádat, úgyhogy a munka valóságban 11 órát tett ki. A nappali műszak reggel 5-től kezdődött, úgyhogy az éjjelesek a kezdésnél még jelen voltak. Gyuris Ferenc visszaemlékezésében érdekes adalékot is találunk a munkásság egységes fellépését akadályozó mesterséges tényezők megemlítésével. A megye úri osztálya még a feudalizmusban nyert gazdag politikai és szervezői tapasztalatai alapján mesterien szította a kasztszellem kialakulását. Ez a szellem az ipartelepeken mesterségesen és tudatosan a legapróbb részletekig kidolgozva jelentkezett. A megosztás a nógrádi iparvidéken az üzemek rangsorolásával kezdődött, pl. megkülönböztették az acélgyáriakat, a bányászokat, az üveggyáriakat és a vasöntvénygyáriakat. Általában az első helyen állóknak az acélgyáriakat tartották, második helyen az üveggyáriak, a negyedik hely a bányászoknak jutott. A rangsorolást még a munkabérekkel is igyekeztek kifejezni és mélyíteni. Az üzemeken belül is érvényesült a hierarchikus rend. Pontosan kijelölték és meghatározták minden egyes ember helyét a társadalomban. Az így kialakult csoportokat nemcsak a társadalmi, hanem az azt kiegészítő nagyfokú gazdasági megkülönböztetéssel is elválasztották egymástól. Az üveggyári munkások munkahelyen kívüli életének tanulmányozására az egyik nevezetes mulatság ad lehetőséget, mely akkoriban az üvegfúvók bálja volt. Ezt rendesen a bányai kaszinóban tartották meg, a tisztviselők részére fenntartott teremben, külön belépővel. Ebben a mulatságban mutatkozott meg a kasztszellem teljes keresztmetszete az üveggyári munkások között. Első helyen jelölték az ún. ,,háromspénereseket", azaz az olyan üvegeseket, akik hármasban dolgoztak. Ez a hármas műhely úgy értendő, hogy a műhelyben egy üvegszájtágító, egy befúvó és egy merítő dolgozott. A keresetet a mester kapta — a száj tágító — s abból csak a befúvót fizette ki. A keresetből megmaradt részt ő tette zsebre. Ez általában 45—50 Ft volt. Lényegében ezek számítottak arisztokratáknak a munkások között és ennek megfelelően egy asztalt is foglaltak le külön az asszonyaikkal együtt. A rangsorban a második helyre az egész helyen dolgozó üvegesek kerültek. Ök egy műhelyben úgy dolgoztak, hogy a felállás egy mester és egy segéd volt. A kereset itt is jó volt, heti 28—35 Ft. Ebből a segédnek (molces) 6—7 Ft-ot fizettek egy hétre. Nekik is külön asztal járt, külön is ültek. A harmadik kategória a félhelyes volt. Itt csak ketten dolgoztak egy műhelyben, 14—18 Ft-ot kerestek hetenként. Általában nőtlenek, legények voltak és egyben az ún. padlásszobák lakói.

17 Az 1910-es évek elején a munkások élet- és munkakörülményei, gazdasági viszonyai a korábbi állapotokhoz képest romlottak. A gyárban alkalmazott munkások 10%-a fiatalkorú volt, akik a hűtőkemencébe való berakást, behordást, valamint a formák tartását és a víz hűtését végezték. A fúvómester és segédeinek gyermekei is dolgoztak a gyárban, mert a munka akkordban ment, és ez a segítség is növelte a keresetet. Az üzemben uralkodó viszonyok miatt azonban a Magyarországi Üvegipari Munkások Országos Egyesülete 1909-ben a Salgótarjánban tartó üvegmunkásoktól az útisegély folyósítását megtagadta, hogy ezzel is 15