Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Balázs László: Adatok és összefüggések a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű salgótarjáni (acélgyári) népiskolájának történetéhez (1870–1920)

ТШк nyomasztó gazdasági akadálya is volt: széles paraszti és munkásrétegekben nélkülözhetetlen volt a gyermekmunka. Az iskolák állami kezelésbe vétele sokat segíthetett volna (önmagában persze ez sem oldotta volna meg az alapvető társadalmi nehézségeket), de ezt meg az egyre erősödő egyházi reakció tette lehetetlenné. Létezett még egy olyan akadályozó tényező, mely főleg 1879 után okozott nehézségeket és károkat a magyar kultúrpolitikának és iskolaügynek: a nemzetiségi kérdés, ül. annak megoldatlansága. Az 1879. évi népoktatási törvény elrendelte, hogy a magyar nyelv tanítása minden népiskolában kötelező, továbbá arra kötelezte a nem magyar anyanyelvű tanítókat, hogy 4 éven belül sajátítsák el a magyar nyelvet. Képesítésüket is magyar nyelvtudásuktól tette függővé. A nemzetiségek természetesen tiltakoztak a magyar nacionalizmust szentesítő erőszakos rendelkezések ellen, mindhiába. Mindezekből egyelőre csak azt kívánjuk levonni, hogy a kiegyezés utáni magyar kultúrpolitika az ország ellentmondásos viszonyai között és következtében nem birkózhatott meg a népoktatás súlyos gondjaival. Mindenfajta elméleti és történeti általánosításnál többet mond nekünk a kortárs társulati tanító, aki viszonylagosan előnyösebb és kedvezőbb helyzetéből is világosan látta a korabeli valóság, az egész népoktatás ellentmondásait.

1

'' Mánczos József társulati tanító azt vizsgálta a múlt század utolsó évtizedében, hogy miért pang népiskolai közoktatásunk. Mindenekelőtt összevetette a népiskolával szemben támasztott társadalmi követelményeket a társadalom által biztosított feltételekkel, körülményekkel. Véleménye szerint nagyon sokat kívánnak a népiskolától: az iskolából kikerült tanuló tudjon helyesen olvasni, helyesen írni, fogalmazni; tudjon számolni s e tekintetben legyen tájékozott az élet mindennapi viszonyaiban; ismerje nemzete múltját, jelenét, alkotmányát, a maga és mások jogait és kötelességeit; lakóhelyét, annak környékét, hazája földjét, a szomszéd országokat, a földrészeket, a földet, annak mozgását, keringését, állat-, növény- és ásvány világát. Tudja és ismerje a természet erőinek működését, megértse az előforduló jelenségeket és tüneményeket; be kell avatni a tanulót a gazdaság elemeibe, képezni kell kedélyvilágát, fejleszteni testi erejét, ízlését, kézügyességét; ápolni és megóvni egészségét. ,,A tanulót mindenoldalúlag képeznünk, művelnünk kell" . . . Az ismeretek közlése csak egy része a tanítói ténykedésnek, meg kell alkotni ,,a zsenge tanuló valláserkölcsi jellemét is", mely sokkal nehezebb feladat, mint az ismeretek átadása. Mindezek alapján a népiskola működését helyes alapokon nyugvónak tekinti, de szerinte hiba van a számításban, ugyanis „az elősorolt czélok jobbára eszményiek . . ., mert mindazon eszközök, melyek a kivitelhez szükségesek, nem állanak a tanítók rendelkezésére."

4 Élesen bírálja az ország vezetését, mert sokat tanácskoznak, sokat terveznek, de nem alkotnak. ,,Az ország kormánya tömérdek embert küldött ki külföldi tanulmányútra, s küld most is, hanem arról keveset hallani, hogy benn az országban, a népiskola mizériáinak tanulmányozására küldött volna szakembereket. Ezt nem teszi, mert megdöbbentő állapotok kerülnének nyilvánosságra. Ezért jobb hivatalos jelentésekből ismerni az ország közoktatási állapotát."

5 Jeligéül Jókait idézi: „Magyarországot még egyszer meg kell hódítani s ez a hadviselés a néptanítókra vár!" —, de ennek megvalósítását, a gondolat szépségének elismerése mellett, lehetetlennek tartja, mert a tanítók „hadviseléséhez" is három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Az igazi hadsereget mindig támogatja az állam és az ország 144