Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)
Tanulmányok - Balázs László: Adatok és összefüggések a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű salgótarjáni (acélgyári) népiskolájának történetéhez (1870–1920)
Balázs László Adatok és összefüggések a RimamuránySalgótarjáni Vasmű salgótarjáni (acélgyári) népiskolájának történetéhez (1870—1920) „. . . a társadalomban (egy pár száz mintaszerű intézettől s azok áldozatkész fenntartóitól el kell tekintenünk) a tanítói állás nem becsültetik a szerint, a mily fontos szerepre van hivatva a magyar társadalmi s különösen a magyar nemzeti nevelés terén. Legtöbb helyen a tanítók sorsával sem hatóság, sem a társadalom, sem az állam nem törődik. Éljen, ahogy tud..." (Mánczos József társulati tanító, 1890.) A salgótarjáni társulati iskolák története című összefoglaló munka második állomásához érkeztünk el, 1 amikor is a címben jelzett népiskola történetének első ötven évét vizsgáljuk meg, elsősorban olyan összefüggésekben, hogy reális képet adhassunk az 1868-as népiskolai törvény nyomán létrejött társulati fenntartású iskoláról, mely működését, anyagi, személyi feltételeit, és nem utolsósorban a tankötelezettség végrehajtását tekintve, lényegesen különbözött az egyéb nem társulati (felekezeti, községi és állami) népiskolától. Éppen ezért — főbb vonásokban — jellemeznünk! kell a dualizmus korának országos és megyei iskolaügyét is. A kiegyezés után született meg Magyarországon az 1868. évi XXXVIII. te, az ún. Eötvös-féle népoktatási törvény, amely ugyan nagy mértékben elmaradt alkotójának 1848-as elgondolásai mögött, de maga az általános tankötelezettség törvénybe iktatása — európai szemmel nézve is — nagy lépés volt előre. Ez a népiskolai törvény — a 6—12 éves gyermekek számára kötelező 6 osztályos mindennapi elemi iskola a ráépített 3 évfolyamú ismétlő iskolával — gyakorlati megvalósítása esetén alkalmas lehetett volna arra, hogy a nép műveltségének katasztrofális elmaradottságát fokozatosan felszámolja. Az általános tankötelezettség gyakorlati megvalósítása azonban eleve kilátástalan volt az akkori társadalmi-politikai viszonyok között, hiszen ha csak az iskolák számának elégtelenségét, a meglevő iskolaépületek jelentős részének alkalmatlanságát és a tanítóhiányt vették volna figyelembe, már hosszú időre reménytelen volt a helyzet. (Még a, milleneum évében is pl. hétezer tanítóra lett volna szüksége az országnak! 2 ) De voltak ezeknél súlyosabb, mélyebben fekvő okok is, mint pl. az, hogy a községeket és a felekezeteket nem késztette különösebb érdek a népoktatás fejlesztésére és a tankötelezettség végrehajtására. Az utóbbi143
