Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Az üveggyári munkások életviszonyainak és politikai mozgalmainak alakulása Nógrád megyében

alispáni jelentés szerint a Salgótarjáni Palackgyár volt az egyedüli, melynek munkásai túlnyomóan külföldiek. Ennek oka, mint arra a jelentés rámutatott az volt, hogy a „gyár két és fél év előtt lépett üzembe, és olyan munkásokat, kiket ennél az új gyártelepnél alkalmazhatott volna, hazánkban nem találhatott."

11 * Az 1899—1900-as évek nógrádi viszonyairól egy üveggyár munkamenetének bemutatásával szeretnénk képet felvillantani, ami talán elősegíti az üveggyári munkások élet- és munkakörülményeinek teljesebb bemutatását. Annál is inkább szükséges ennek megtétele —, mert forrásunk szerzője a málnapataki üveggyárban kezdte meg munkáséletét, mint behordófiú, és visszaemlékezésének feldolgozása jól kiegészíti az általunk használt hivatalos források merev, emberközpontúságot nélkülöző beszámolóit.

12 Málnapatak nagyközség az Ipoly mindkét partján, annak forrásvidékétől kb. 13 km-nyire fekszik. A gyártelep az Ipoly bal partján, a falu a jobb parton terül el. Ez az üveggyár is, hasonlóan a többi gyárhoz, a környező erdőségek fáit használta kemencéjének fűtésére. A gyári munkások elhelyezése ebben az időszakban, mivel kevés gyárilag épített lakás volt, a gyár által bérelt házakban történt. Ezeknek a bérét, ami évi 10 Ft volt, a gyár fedezte. A gyári lakások fagerendás házak voltak, melyeket itt „barák"-nak neveztek. A lakótelep két részből állt, és a két telep között épült a huta, a gyárosok lakása, iroda, a csiszolóműhely és a gépház. A telep alsó végén volt az iskola. A huta mellett található a fatelep, mivel a kemencék fűtéséhez szükség volt fára. Kezdetben kézifűrészes volt, majd vízikerékkel hajtott körfűrész végezte el ezt a munkát. A gyártelepen minden üveggyári dolgozónak lehetősége volt tehéntartásra, melyet a gyártól kapott legelőn tarthattak. Gyártelepen nem volt az üveggyárnak kovácsa, így a falusi mesteremberek dolgoztak a gyárban is. Egyébként a falu többi lakosa szintén a gyárnál dolgozott, mint fuvaros, mert az erdei tisztásokról a fát be kellett szállítani. A gyártelep alsó végén volt a törőmalom, itt égették a kvarcitot és őrölték azt lisztfinomságúra. A törőmalom molnára egyúttal a gyár ácsmestere is volt. Munkája abból állt, hogy faládákat készített az üvegáruk csomagolásához. Gyuris Ferenc szerint ezek a molnárok rövid életűek voltak, mert a kvarc őrlésénél keletkezett por lassan végzett velük. Nőket is alkalmaztak az üveggyárban, de csak mint üvegkötözők dolgoztak, mellettük gyerekeik is segítették csomagolni a poharakat. A munkásfelvételről saját tapasztalatai alapján tudunk beszámolni, mert 12 éves korában ő is megkezdte a gyárimunkás életet, mint behordó gyerek. Ezek szerint az irodában nem is kellett tudni azt, hogy felvettek-e valakit a gyárba dolgozni, vagy sem. Ez azért volt lehetséges, mert az üvegfúvó mester dolga volt a felvétel s ezzel a fizetés is. A gyereknél ez napi 30 krajcárt, azaz egy műszak bérét tette ki. Málnapatak esetében a műszak 15 órát jelentett, ezután jött az olvasztási idő, amely 18 óra volt. Ebben az időszakban kellett a segédeknek, meg a behordóknak üríteniük a hűtőkemencéket, és a következő műszakhoz előkészíteni mindent, amire szükség volt. Amikor ezeket elvégezték, akkor a segédeknek agyagot kellett taposni a fazékműhelyben. Ezalatt a behordok fát készítettek a hűtőkemencékhez, mivel ezeket is fával fűtötték. Egy hűtőkemencéhez a 11