Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Varga Marianna

zünk. Ezt a gyűjtést nagyban elősegíti kérdőívünk, amely Egerben 1973-ban jelent meg, a „Palóc Kutatás, Módszertani Közlemények" 18. számaként és amely 45 témáiban részletes feltárásit tesz lehetővé. Hasznosan segíti a már említett nemesi, úrbéres (jobbágyi) és uradalmi erdőket elkülöníteni, azok speciális használati formáit meghatározni és ugyanakkor a használat közös elemeit is felderíteni. De az erdőhasználaton túlmenően a kérdőív segíti az irtási módok és eszközök formáinak, és a kezdetleges földművelés némely módjának felderítését is. Ügy véljük, a feltárt anyag nem pusztán az erdőhasználat és az irtás tárgykörében lesz használható, hanem segíti a kutatott táj sokirányú kulturális hatásiainak és összetevőinek is pontosabb meghatározását, azaz annak a „híd"-nak a szerepét közelebbről meghatározni, amelyről a felszólalók is többször szót ejtettek. Mindennek azonban egyik feltétele az is, hogy kérdőívünk alapján minél több helyen gyűjtés történjék. Eddig főleg az egri erdészeti szakközépiskola tanulói tevékenykedtek, de hasznos lenne, ha rajtuk kívül is akadna vállalkozó, aikár pedagógus vagy akár középiskolai hallgató, aki a kérdőív kitöltésére vállalkozna. De elképzelhető az is, hogy a múzeumi gyűjtőhálózat tagjai is hasznosan tudnák segíteni munkájukkal a palócokról készülő nagy összefoglalást, VARGA MARIANNA hozzászólása Feladatom a palóc területre vonatkozó 1950—1976 közötti viselet-hímzésszőttes gyűjtésemből néhány jellemző adat ismertetése. Az 1950-es években a 80 év körül adatközlők emlékezete szerint Ipolyveoén, Bernecebarátin, Hugyagon a XIX. század végén a férfiak vászoningének ujjnyi kézelőjét piros-kék, vagy zöld fonallal, keresztöltéses technikával hímezték. Nyakukban, fekete vászon vagy fátyol anyagból való nyakravaló volt. A maguk szőtte-fonta gyapjúból készült nadrágra, felsőkabátra Dejtáron még emlékeztek. A többi községben, ahol ezidőben jártunk, már csak arra vonatkozóan találtunk adatokat, hogy a szűrszabók a vásárokon a szűrök mellett árultak szűrposztóból készített nadrágot és szűrkankót. (Szűrkankó = csípőig érő szűrposztóból készült kabát.) A férfiak legszebb ruhadarabja a XIX. század második felében még a szűr volt. Amíg nem tudott a legény cifraszűrt vásárolni, nem gondolhatott a házasságra. Ahogyan a vőlegényöltözet elképzelhetetlen volt szűr nélkül, úgy a menyasszonyi öltözet nélkülözhetetlen darabja volt a kékposzitóból való rókaprémes mente. Az 1880-as, az 1890-es években a kékfestő a fiatal lányok ünneplő viselete volt. „Dolgozónak" az otthon szőtt vásznat festették be felsőszoknyának, köténynek. A kékfestőnek számtalan változatát ismerték mind mintában, mind minőségben. Egy ünneplő kékfestő szoknyaanyag rőf je 80 krajcár volt abban az időben, amikor a zsellérlányok napszámlbére 40 krajcár. Galgagután emlékeztek arra, hogy a menyasszonyok az 1890-es években kékifestőruhában esiküdtek. Az 1900-as évektől fiatal lányoknak a kékfestőt csak böjti ruhának vásárolták. Az idősebb asszonyok halotti ruhájához hozzátartozoitt a kékfestő szoknya, kötény, nyakbavaló-, fejravalókendő. Kékfestőből volt sokhelyütt még az 1920-as éveikig az ágyneműhuzat, a férfiak arató60