Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Varga Marianna

inge, a kisfiúk „zobonya" (húzottszoknyás, hosszúujjas kisruhája) és napjainkig az ünneplő és köznapló kötény. Dejtáron — a viselete az érsekvadkertihez hasonló, — az 195Ö-es években ünnepnap még gyönyörködhettünk a közép korú asszonyok „lángszín" (színjátszó selyemre emlékeztető) kékfestő ruháiban, amelyhez a fiatalok gyászban hordott öltözete volt hasonló. A palóc viselet színesedése a XIX. század végén kezdődik, amikor a földet jóformán csak házasodás után lehetett gyarapítani. A jómódú férjhez adandó lánynak és házasulandó legénynek egyre több és drágább ruhát vásároltak. Hugyagon pl. az 1910-es években az első gazdák 20 öltözet vászonruhát adtak nősülendő fiuknak. (Egy öltözet = egy gatya és egy tag.) A palóc női viselet a „rövidszoknyás" viseletek közé tartozik a bőujjú vászon, gyolcs vagy tüll ingvállal, pruszlikkal, fölötte a díszes nyakbavaló kendővel. Egyes vidékeken, különösen a szlovák nemzetiségű Ipolyszögön, Szügyön, — régebben Balassagyarmaton — a parasztasszonyok hosszított derekú felsőrészt viseltek térdigérő szoknyával, melyhez igen hasonló a Szlovákiában, a Garam menti magyar nemzetiségű bényieik, kérnéndiek öltözete. Az általánosan ismert palóc rövidszoknyás női viselettől eltérő örhalom, Hugyag és a szlovákiai Ipolyvarbó megkapó és ünnepélyes hosszúszoknyás öltözete, melynek hossza magasszárú cipőjükig ér. A palóc hímzéseiket az egyszerűség és a változatosság jellemzi. A magyar népi hímzésekre jellemző öltéstechnikák közül megtalálhatjuk a vagdalásossübrikás, áttört, a keresztöltéses és laposhímzésék különböző fajtáit. Ruhadarabjaik közül a bőujjas ingvállak kézelőin találjuk a legtöbb díszítést, de hímzéssel díszítik a férfiingek elejét-kézelőjét, a házivászon kékfestő és klottkötényeket, a pruszlikokat, az ujjasokat, stb. A házbelsőt díszítő különböző lepedővégek, kendőfélék, abroszok, dísztörülközők, búcsútarisznyák is különféle technikájú hímzésekkel, szőttesekkel dolgozottak. Manga János korreferátumában szólt a váMozásvizsgálatokról. Köztudott dolog: a női- és férfiviseletben a kendervászonnak jutott a legnagyobb szerep. A maguk termelte kendert különböző finomságúra szőtték aszerint, hogy mit szándékoztak belőle varrni. A család által termelt kendert az asszonyok még feldolgozás előtt szétosztották; ebből kellett öltöztetniük férjüket, gyermekei ket ,és gondoskodniuk a mindennapi élethez szükséges házbelsőt díszítő vásznakról is. Ezenkívül az asszonyok még annyi kendert dolgoztak fel és értékesítettek, hogy a ház körüli kisebb kiadásokat fedezni tudják. A leírások szerint a XIX. század első felében a palóc asszonyok a váci vásárban igen sok cérnát és vásznat adtak el. Az 1910-es évekig a boldogi asszonyok fehérrel hímzett nyakbavaló kendőiket a hatvani és az aszódi vásárban árulták. A szécsényi vásárban megtalálhattuk a magukszőrbte vásznakat áruló szakaliakat, litkeieket, tarnóciakat, akik hím nélküli sima vásznakat árultak. A hollókőiek, rimóciak a Jászságba is lejártak árulni hímes szőtteseket. Az 1930—40-es években, a két világháború között Örhalomban rendszeresen dolgoztaik Budapestre, Zsindelyné Tüdős Klára megrendelésére. Főképpen a búcsustarisznyák mintaanyagát dolgozták fel méterárúnak. Minden 25 métert másképpen terveztek meg. A legkeskenyebb hím 5 cm széles volt, a legszélesebb 50 cm. Egy kis közösség tevékenykedett Hegedűs Erzsébet irányításával a tervezéssel-szövéssel. Egy-egy télen 6—800 pengőt is megkerestek. Napjainkban Szécsényben a Palóc Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, Heves községben a Hevesi Népművészeti Szövetkezet foglalkozik a palóc szőttes és a hímzés korszerű alkalmazásával és értékesítésével. 61