Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Borsai Ilona

hímzés, a szőttes, a régies szobabelső tovább éltette a hiedelmeket, a népszokásokat, s mindezek mellett virágoztak az új stílusú népdalok bizonyos formái. S amikor az utóbbi évtizedekben akár az egyik, akár a másik jelenség háttérbe szorult, vesztette szerepét, úgy vonulták háttérbe a többiek is, az egyik gyorsabban, a másik lassabban. Ezek a felismerések, a paraszti kultúra alakulásának törvényszerűségei a palócság vonatkozásában is felhívják még a figyelmünket a népi etika és esztétika viszonyára, amelynek a jelentőségét eddig nem láttuk és kutatásával sem foglalkoztunk. Gyakran megelégedtünk a „hagyomnáyos" jelző alkalmazásával és nem vettük észre, hogy pontosan mi tartotta a régit, milyen meggondolások, etikai eszmények serkentették a megvalósulást: a régitől való elszakadást, és az új, a változó vagy a megváltozott létrehozását. A paraszti mezőgazdaság és állattenyésztés fejlődésével, az árutermelés fokozódásával a gyáripar a kereskedelem előretörésével erre is, arra is magyarázatot adhatunk, de nem mindenre. A múlt század második felére parasztságunk gondolkodása, látásmódja, ízlése, igénye, erkölcsi magatartása nagy változáson ment át, s ez a változás kihat az élet minden szektorára. BORSAI ILONA hozzászólása A föltevés megkockáztatásához, hogy énekes népköltészetünk tengeréből — legalább is a mai helyzetet tekintve — mit tekinthetünk jellegzetesen palócnak, első lépés volt a 20. századi, tudományos hitelességgel gyűjtött és lejegyzett népzenei anyag típusainak földrajzi szempontú vizsgálata: milyen típusok jellemzőek e gyűjtők tanúsága szerint a palócok által lakott területekre, s ezek közül melyek azok, amelyek más területeken alig, vagy egyáltalán nem ismeretesek (Borsai 1967). Ennek alapján készült el a Palóc Dallamkérdőív, (Borsai 1971) amelynek használata során feltevéseink nagy része további adatokkal erősödhetett. Szükségesnek látszott azonban a vizsgálat időbeli kiszélesítése: számbavenni a 20. század előtti népzenei vonatkozású adatokat is a palócok által lakott területekről. E vizsgálatot egyelőre a 19. századra korlátoztam, s ezen belül az alábbi publikációkat néztem át: a) tudományos folyóiratok: Tudományos Gyűjtemény, Magyar Nyelvőr, Ethnographia 1900-ig megjelent kötetei; b) népköltési gyűjtemények: Erdélyi János, Pap Gyula és a Magyar Népköltési Gyűjtemény 1900-ig megjelent kötetei; c) kottás népdalgyűjtemények: Bartay András, Fogarasy—Travnyik, Füredi— Bognár, Mátray Gábor, Szini Károly, Bartalus István és Kiss Áron gyűjteményei ; d) hangszeres feldolgozások: Bunkó Ferenc, Kubinyi Lajos, Szénfy Gusztáv művei. E felmérés során előkerült mintegy 700 adat természetesen igen különböző értékű. A múlt századi kottás gyűjtemények összeállítói például — a herderi szemléletnek megfelelően — a népiséget elsősorban esztétikai kategóriaként fogták fel, s így készségesen vették be gyűjteményeikbe „szó- és daílamköltők" műveit is, „amennyiben tudniillik népies dallamaik költői becsüknél fogva ide sorozhatok" voltak. (Bartalus VII, 3) E gyűjtemények gyakran tartalmaznak tehát félnépi, vagy kifejezetten műdal óikat, s a népdalok közül is inkább fel74