Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Martin György

általános hiánya mintegy összefoglaló negatívumként jellemzi a Palóc-vidék tánckultúráját. 4. Nyugati paí'.óc jellegzetességgé szorult már vissza a korábban széleskörűen ismert menyasszonyfektető gyertyástánc. Hasonló intenzitással csak a Kisalföldön, és szórványosan a Dunántúl északi felén él. A történeti források szerint Erdélyben is ismerték. Az egész népterületen általános új táncok (a verbunk és a csárdás) természetesen a Palóc-vidékre is jellemzőek. Nyugat-keleti regionális változatokban tűnnek fel. 5. Űj táncaink korábbi típusának, a verbunknak jellegzetes északi alfaja a Barkó-vidéki un. „vasvári verbunk". A többi terület verbunktáncai bizonyos nyugat-keleti regionális tagozódást mutatnak. A nógrádi és Galga-vidéki verbunkok a Duna-vidékiekkel rokonok, míg a keletiek a Tisza-vidék verbunktáncainak egyszerűbb, szerényebb változatai. (A szabályozott körverbunknak nincs nyoma a Palóc-vidéken.) 6. Végül a csárdás is eltérő regionális altípusaival két részre osztja a palócvidéket. A határozottan kétrészes, lenthangsúlyos, mártogatós, csalogatos csárdás nyugatra, a fenthangsúlyos figurázó-csapásoló, gyakran egyrészes csárdás, a sajátos vasvári verbunk valamint a Tisza-vidéki verbunk- és csárdás másik része pedig a Tisza-vidéki táncstílushoz kapcsolódik. öszefoglalva : a palócvidéket általánosan jellemzi a mindenütt megtalálható leánykörtánc, s mint negatív jellegzetesség az ugrós táncfajta szinte teljes hiánya. A nyugati és keleti palócságot egymástól elválasztó táncbéli jellegzetességek: a nyugati terület a Duna-vidéki kanásztánc, verbunk és csárdás stílussal, valamint a menyasszonyfekiteítő gyertyástánc jelenlétével jellemezhető. A keleti részére viszont a Tisza-vidéki pásztortáncokhoz való kapcsolódás, a sajátos vasvári verbunk valamint a Tisza-vidéki verbunk- és csárdás stílussal való közösség, a tréfás verbuválás és a körcsárdás divatja, továbbá a gyertyástánc szórványosodása, majd eltűnése a jellemző. A következőkben a felsorolt tánctípusok vázlatos jellemzésével mintegy támpontot kívánunk adni a palóc-vidék tánckultúrájának további kutatásához, megjelölve azokat a főbb kérdéseket, amelyeknek tisztázásával, kikutatásával az eddigieknél részletesebb képet kaphatunk a táncok elterjedéséről és jellemző vonásairól. 1. A karikázó A leánykörtánc az egyik összefoglaló „palócos" jelenség, ugyanis az északi nép területen kívül csupán a régies táncíkulitúrájú Dél-dunántúlra jellemző hasonló — minden falura kiterjedő — mértékben. Az Ipolytól nyugatra és a Sajótól keletre már szórványos, déli elterjedési határa pedig az Aföld. Addig ismert, ameddig még palócos néprajzi jegyekről beszélhetünk (pl. Galga-vidék). A palóc karikázó formailag egyszerű, elemi körtánc forma, a dél-dunántúli leánvttáncoknál és a Tisza-vidéken legdivatosabb, táncszerűbb körcsárdásoknál kezdetlegesebb. Mégsem sajátos, alkalomhoz kötött régi körtáncdalok kapcsolódnak hozzá, mint a Dunántúlon, hanem máskor is használatos új népdalok. Ez alól kivételt jelent viszont a karikázóval gyakran együtt alkalmazott falúkeirülő- és párválasztó játékok gyermekdalszerű zenei anyaga, melyeknek kutatása épp ezért nagyobb gondot jelent. 66