Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Martin György

MARTIN GYÖRGY hozzászólása Az elmúlt évtizedeik során a néptánckutatás a magyar népterület észarci részét nem érintette mélyebben, mint más vidékeket. A palócvidék tánckultúrájának feltárása a — sűrű településhálózat, az apró falvak tömege miatt — még korántsem kielégítő. Az eddig felgyűlt ismeretanyag még csak alapot nyújt a további tervszerűbb kutatásokhoz. A szűkebben vett palócos megyékből összesen 70 helységből van filmes néptáncgyűjtésünk. Ha ehhez hozzászámítjuk a környező északi területekről származó adatokat is, akkor a kutatópontok száma 105-re nő. A palóc táncok kutatása szempontjából nagy jelentőségű a szlovákiai magyarság körében mintegy másfél évtizede folyó rendszeres néptáncgyűjtés, amelyet a Csemadok munkatársai (Ág Tibor, Mériné Tóth Margit, Quittner János, Sebők Géza és Takács András) végeztek. A gyűjtés eddig 60 délszlovákiai magyar községet érintett, a táncanyag egy részét közzé is tették, vagy kéziratos formában várja a publikálást. A határontúli épebb, gazdagabb táncanyag megismerése nagymértékben hozzájárul a palóc táncok kutatásához. A csehszlovákiai magyar kutatók biztosítják egyúttal a szlovák néptánckutatással való kapcsolatot is, amelyre táncaik északi összefüggéseinek tisztázása miatt nagy szükségük van. A magyar tánckincs — népzenénkhez hasonlóan — meglehetősen egységes ugyan, mégis a táncok, a tánczene és a táncélet regionális eltéréseinek együttes számbavételével meghatározhatók kisebb-nagyobb mértékben eltérő táncdialektusok. A magyar népi tánckultúra földrajzi felosztásakor nem határoztunk meg külön északi dialektust, ez azonban nem jelenti bizonyos északi jellegzetességek hiányát. A palócvidék sajátos táncbéli arculata nem a más vidékekétől eltérő speciális tánckészlettel jellemezhető, hanem a másutt is élő, általános magyar tánctípusok másfajta használati arányával és kisebb-nagyobb mértékben eltérő, helyi formájával. A palócos táncbéli jegyek meghatározásának legcélravezetőbb módszere a magyar tánckincs történetileg és néprajzilag jellemző törzsanyagának viszonyítása az északi népterületen élő táncváltozatokhoz. A magyar tánckincs régibb (18. századnál korábbi eredetű) rétegének jellemző típusai a palócvidéken a következő képet mutatják: 1. Általános jellemző a leányok énekes körtánca, a karikázó. E területtől nyugati vagy keleti irányba távolodva egyre szórványosabb, dél felé pedig teljesen eltűnik, s csak nagy távolságra a déli Duna-vidék en s a Dunántúlon jelenik meg újra. A formailag régies, kezdetleges palóc körtánc dallamkincse feltűnően újszerű. Az északon kizárólagossá vált új stílusú dalok teljesen kiszorították a régibb körtáncdallokat. 2. A magyar népterület más részeihez képest csekély már az eszközös pásztortáncok emléke a hagyományban. A terület minden részén fellelhető szórványos nyomai azonban korábbi fontos szerepükről tanúskodnak. E szórványos adatanyag alapján is bizonyos nyugati és keleti pásztortánc stílus nyomai különböztethetők meg. 3. Szinte teljesen hiányzik e táj tánckultúrájából a déli és nyugati magyar vidékekre jellemző (a pásztortáncokkal rokon) régi un. ugrós tánctípus. Csupán délnyugaton (Dél-Nógrád, Galga-vidék) tűnnek fel a lakodalmi menetben alkalmazott változatai (pajtástánc, druzsbatánc, mars). E fontos régi táncfajta 65