Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Zólyomi József

igényt tartottak. Ez azt is jelentette, hogy a juhállomány legeltetését, gondozását, őrzését kizárólag a juhászok végezték. A nagycsaládon belüli legeltetési gyakorlatot nem ismerték. A tehenészek, ökrészek, lovászok és kanászok többsége a megyéből származott. A 40 tehenész közül mindössze 4 vallotta magát Hont megyei, 2 pedig Pest megyei születésűnek. Az ökrészek, lovászok és kanászok közül is csak 2—3 vallotta magát gömöri, honti, hevesi származásúnak, a többiek Nógrád megyeiek voltak. Gazdag levéltári adattal igazolható, hogy a 18. század első felében a nógrádi falvak parasztsága a tehenek, az ökrök, a lovak és a növendék állatok mellé nagyon ritka esetben fogadtak pásztort. Az állatok őrzését családon belül oldották meg, általában a legidősebb férfi, vagy 10—15 éves gyerekek vigyáztak rájuk, akiknek munkáját még nélkülözni tudták a családon belül. Felmerülhet jogosan a kérdés, hogy egy 10—15 éves gyerek, vagy egy idős férfi hogyan tudott őrizni egyszerre tehenet, lovat, ökröt, növendékállatot, hiszen ezek természete, legelőigénye erősen eltér egymástól. Nem történt ez akkor sem másképp, mint ahogy emlékanyagban még ma is megfoghatjuk: az ökröket, lovakat a napi munka végeztével éjjel legeltették. A parasztság, állatállományának őrzését zömében csak a 18. század közepétől bízta pásztorra. Ennek hátterében az az elszegényedési folyamat húzódott meg, amelynek előidézője a majorsági gazdálkodás kibontakozása, a paraszti földek megcsorbítása, elvétele volt. A kevés föld már nem tudta eltartani az egy háztartáshoz tartozó családokat, vagyis néprajzi terminológiával élve: a bővített családok kezdenek felbomlani. Az eddig a szülői házban élő férjes és nős gyermekek kénytelenek új otthont, új megélhetést keresni maguknak. A létszámban leszűkült családnak munkaerejét a tavasztól-őszig tartó mezőgazdasági munkákra kellett összpontosítania, az állatok őrzését kénytelenek voltak pásztorra bízni. Ennek a folyamatnak szemléltetésére legyen szabad egy becskei jobbágy 1778. évi vallomásából idéznünk. A jobbágyot azzal vádolták, hogy tehenét a határban legeltette, majd az elszabadulva, jelentős kárt okozott a búzavetésben. A jobbágy a bíró kérdéséére így válaszolt: „A szabad legeltetés falunkban öt éve tiltva vagyon, azóta a fejősteheneket, a növendék állatokat pásztor elé adjuk. A kérdéses napon az én tehenem is a pásztor előtt volt, ezt bizonyíthatja maga a pásztor is. Én ezen a napon Surányban voltam sógoromnál, a feleségem kenyeret sütött, kisebbik fiam betegen feküdt, a nagyobbik fiam pedig már két éve elköltözött tőlünk családjával, mert abból a kevés földből, amit nekünk az uraság a rendezéskor hagyott nem tudtunk megélni." Előzőleg már említettem, hogy levéltári forrásainkból mintegy 400 pásztor adatait dolgoztuk fel. Mozgási térképünk elkészítéséhez azonban mindössze 80 pásztor adatait tudtuk hasznosítani, mert szolgálati idejük csak ennyinek haladta meg a 30—40 esztendőt. A vizsgálat eredményét így summázhatjuk: a 80 pásztor közül 37-en 50—60, 18-an 40—50, 45-en pedig 40 kilóméteres körzetben pásztorkodtak. Harminckilencen kétszer, tizennyolcan pedig háromszor tértek vissza valamelyik korábbi szolgálati helyükre. A pásztorok általában 2—4 évenként változtatták szolgálati helyüket. 55