Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Bakó Ferenc

lakószoba, a különböző rendeltetésű kamrák és emellett a csűr, esetleg az istálló. A lakás egységeinek szétválasztását, különépítését elsősorban a tűzbiztonsággal lehet indokolni, de közrejátszhattak itt egyéb szempontok is, mint a műszaki fejletlenség, helyi építő-hagyomány stb. E többszázas, széttagolt palóc lakás tényleges meglétét csak történeti adatokkal igazolhatjuk, mivel ez a lakásforma korunkat már nem érte meg, legalábbis nem ÉszakMagyarországon. A hagyomány szerint Mátraderecskén és Fedémesen voltak az egysejtű és kétsejtű ház mellett különálló kamrák, amelyekben vagy az asszonyok,vagy a fiatal párok aludtak. 1792-ben Atkáron Deme Pál egész telkes jobbágy ingatlanai között összeírtak egy „fonásbul épült háló komrá"-t, s ugyanakkor a ház „földbül verett", a kamrától kétségtelenül külön építve. Nem tévedünk talán akkor, ha ezeket a hálókamrákat a századforduló néprajzi leírásainak palóc női lakókamráival azonosítjuk, azzal a különbséggel, hogy nem a házzal egy fedél alatt, hanem önállóan találjuk őket. Ilyen kamra nem egy volt a fél-, esetleg egész telkes jobbágyok portáján — más és más rendeltetéssel —, vagy a házhoz, vagy attól külön, szeparáltan építve. Ezek közé tartozott az éléskamra, Szentdomonkoson „pityergő" is, aminek vándorlását az udvaron és a házon belül figyelemmel tudjuk kísérni. Az adatainkból így felismerhető széttagolt palóc lakás ismert még a szlovák népi építészetben, de az Alföldön végzett Árpád-kori ásatások is hasonló rendszerben épített, különálló rendeltetésű építményeket tártak fel. A széttagolt lakásforma egységei közül most csak a hálókamra szerepére és elhelyezésére térünk ki. A kamrában általában legények, lányok, vagy fiatal pár szokott aludni. Ilyen hálókamrákat nemcsak Észak-Magyarországon, hanem Szlovákiában és az Alföldön is lehet találni, s síkságon és a dombvidéken ezt a funkciót az oldalházak töltik be. A lakóháztól külön épített lakóhelyiség tehát nagy területen ismert. Van azonban a hálókamrának egy formája, ami csak bizonyos területen, mai ismereteink szerint a Mátra és a Bükk tájékán volt használatos. A több generációt összefogva nagycsalád asszonyai (még a múlt században is) nem a férjekkel egy helyiségben aludtak, hanem az egyik kamrában, ahol ingóságaiakat is tartották. Ezt a sajátos funkciójú, fűtetlen lakóhelyiséget leírásaink a háromsejtű ház hátsó helyiségeként említik. Előbb elmondott adataink alapján ehhez hozzátehetjük még, hogy a női lakókamra még két alaprajzi elrendezésben jelent meg a palóc ház fejlődésének folyamatában. Az egyik a lakóházzal egy fedél alatt ugyan, de a pitvarból külön bejárattal, — a másik lehetséges elhelyezése pedig a lakóháztól függetlenül, attól kisebb-nagyobb távolságra az udvaron volt. A család nőtagjainak hálóhelyéül szolgáló hideg kamra tehát — változataival együtt — a Mátra és a Bükk vidékén a népi kultúra egyik jellemzője. További feladat ennek a kulturális motívumnak részletesebb megismerése és elterjedési körzetének megállapítása. A palóc felderítő kérdőív is elsősorban erről a területről jelzi, de újabb elterjedési adatokat hoz a Bódva és a Hernád mentéről is. A népi építkezés formáit, az egyes tájakra, néprajzi csoportokra jellemző típusait eddig mechanikusan, csupán a tűzhely és az alaprajz nyomán határoztuk meg. Nem vettük figyelembe, hogy ezek a típusok mindig csak egy társadalmi réteg, a vagyonos parasztság kultúrájára voltak jellemzőek. Mindig háromsejtű házról beszéltünk és nem gondoltunk arra, hogy a falu lakóházainak többsége nem érte el ezt a színvonalat, ezzel egy időben két sejtű, vagy éppen egyetlen helyiségből álló házakban is laktak. 1945 után a lakáskultúra hatalmas lépésekkel fejlődött, de az 1970-es népszámlálás Borsod, Nógrád és 52