Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Szabó László

vánvalóan itt ér véget az érseki birtokok övezete, s szűnik meg a kettős világi-egyházi földesuraság. Ahogyan teljesen elüt és kiugrik Perőcsény kultúrája az Ipoly-völgy bal partjának községei közül református jellegével, ugyanúgy különbözik a Garam-völgyétől a Kisújfaluval kezdődő vidék is. Azok a jelenségek (leszámítva a nagycsaládok és az ebből fakadó egyéb jellegzetességeket), amelyek az Ipoly- és Garam-völgyet a nagyobb „középpalóc" vidékhez hasonlítják itt érnek véget. Különben Imre S. is átmeneti, de még a palóc nyelvjáráshoz kapcsolódó területnek veszi könyvében ezt a Garam—Ipolymenti részt. Ügy tűnik, hogy a nyelvi jelenséget, az etnikai tudat és bizonyos néprajzi jelenségek egybe esnek ezen a területen. Ahhoz azonban, hogy ezt a vidéket egészében és a palóc vidékhez hasonló viszonyában mélyebben szemlélhessük, még jónéhány kiegészítő gyűjtésre van szükségünk. De a Pest megyei Múzeumok Évkönyvében megjelenő tetemes anyag erről a területről már nagymértékben előreviszi eddigi kutatásainkat. 1. Az eddig elmondottak felvetnek néhány általánosabb módszertani és elméleti problémát is, illetve állásfoglalásra késztetnek bennünket ilyen kérdésekre is. Ezek egy részét nem tartom szükségesnek vázolni, mert már korábban megjelent dolgozataimban foglalkoztam ezekkel (A társadalom néprajz alapvető kérdéseiről; Jászdózsa és a palócság; A jász etnikum és a jászsági műveltségi egység). Néhány kérdést azonban ehhez kapcsolódóan fel kell vetnem. 2. A palóckutatás megindításakor többen felvetették: úgy vélik vizsgálataink során aligha találunk majd palóc etnikum specifikumokat, csak a palócokhoz kapcsolható kulturális jegyeket. Sokkal inkább fogunk találkozni a táj jellegéből, a történeti fejlődésből fakadó jegyekkel. Érdekes módon éppen az a Diószegi V. nem merte használni a palócokra vonatkozóan használatos „néprajzi csoport", „etnikai csoport" elnevezést, aki a jelenlévők közül egyedül tudott ilyen kulturális jegyeket feltárni, igazolni. Ö — meggyőző érveléssel — óvatosságra intett, s az „etnokulturális csoport" elnevezést ajánlotta. Javaslata azonban nem ment át a gyakorlatba, nem igen használják ezt a terminust, ugyanakkor a régi fogalmak akadályozzák azt, hogy meggyőzően és helyesen értékelhessük eredményeinket. Szembe kell ezzel a kérdéssel néznünk. „Jászdózsa és a palócság" című kötetzáró írásomban kifejtettem ezzel kapcsolatosan a véleményemet, s azóta elvégezvén egy önálló és körülírható etnikai csoport, a jászok kultúrájának szemléjét, csak megerősödtem korábbi elképzelésemben, amelyet 1970-ben már írásban is kifejtettem. Ügy vélem, hogy az előbb bemutatott történeti-társadalmi kép, a palóc vidék és az Alföld társadalma közötti különbség a két, jelenleg elkülönülő terület kultúrájának alapja. Ma jellemző ez a kép, ha úgy veszem „történeti fejlődésben mutatkozó fáziskésés" a palóc vidékre. Ha pedig jellemző, akkor sajátja is kultúrájának. Ilyen értelemben a néprajzi (vagy etnokulturális) csoport jellemzői, értékelhető jegyei közé tartozik. A fáziskésést okozó történeti okok a palóc vidék kultúrájának külső meghatározói, s nem tartoznak bele magába a kultúrába, nem alkothatják a néprajzi vizsgálatok tárgyát sem. A történeti meghatározókra e vidék kultúrája sajátosan reagált, kulturális választ adott, s ebből sajátos szerkezetű hagyományrendszert hozott létre. így ez a kultúra, ez a hagyományrendszer jellemző módon megkülönbözteti az egész területet nagy vonásaiban az Alföldtől, s egyéb körülményektől meghatározottan pedig tagolja magát a palóc területet is. 45