Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Szabó László

még az 1950-es években is társadalmi rangot biztosított az utódoknak; éltek azok a réteg- és csoport megnevezések (zsellér, selemjobbágy, jobbágy), amelyek a jobbágykorban alakultak ki. Nem volt ezalól kivétel a nemesi közösség sem, ők is megőrizték származásukat, tartásukat, közösségi vezető szerepüket. Mindez lehetővé tette számos intézmény azonos szerkezetű fennmaradását a kapitalizmus korában (úrbéresség), s ezeket az országos rendeletek sem tudták módosítani, modernizálni. Megfigyelhetően nem tudott e vidék népe élni a kapitalizmus biztosította hitel-lehetőségekkel sem, szemben az alföldi parasztsággal. Mentalitásukat tekintve kétségtelenül jobbágyok voltak és maradtak is egészen az 1950—60-as évekig. Ugyanez a mentalitás az Alföldön csak az uradalmi cselédségnél figyelhető meg, ám ezek távol é

;

s kívül éltek a falu társadalmán, a falu lakosai lenézték őket. A vidék munkaszervezetében, gazdasági életében a kapitalisztikus formák nem tudtak meggyökerezni. Legfeljebb néhány nagyobb város környéke és maga a város kivétel ezalól. (Salgótarján környéke, Gyöngyös környéke, Pásztó). Röviden summázva és túlzóan fogalmazva: a XX. században a „palóc" vidék népe még jobbágy mentalitású, mert valóságos jobbágyként érte meg 1848-at, míg az Alföld népe gyakorlatilag már korábban sem volt valóságos jobbágy, s már a jobbágyfelszabadítás idején is túllépett ezen. Ha az itt felvázolt jelenség csak egy kis tájra volna érvényes (behatóbban ezt ma is csak az Ipoly-völgyben vizsgáltuk), s a Bódva völgyig nem terjeszthetnénk ki tapasztalataink alapján, akkor nem volna érdemes vele foglalkozni. Ám jóval túlterjed a jobbágy mentalitás késői, de eleven meglétének határa (jobbágyi vagy nemesi) az Ipoly-völgyön. Ugyancsak érdektelen lenne a számunkra akkor, ha ez a jelenség az egész Észak-Magyarországra vonatkoznék. Azonban ez sincs így. Az általam igen alaposan ismert Zempléni hegyvidéken úgyszólván hiányzik e jobbágy mentalitás, legfeljebb ha a magukba zárt nemzetiségi (szlovák ruszin) falvakban figyelhető ez meg, ott is kisebb intenzitással, s valamivel erősebb formában a Csereháton. Karekterisztikusan a „palóc" vidéket jellemzi, s gyengébb-erősebb formában a Garam és Bódva között mindenütt megvan. Korai volna még ennek okát behatóan és az egész területre kiterjedően vizsgálni, hiszen maga a jelenség is sok területen feltáratlan. Ám a földesúri hatalom török alatti folyamatos megléte, s az alföldi jellegű önállóság, önkormányzat, meg nem szerzése csak egyik oka lehet. Ami az abaúji és zempléni területeket leválasztja a „palóc" Észak-Magyarországtól az talán a világi és egyházi birtokosság egybeesése, részleges találkozása e területen (Eger, Vác, Esztergom), illetve az, hogy Abaúj és Zemplén Rákóczi birtok volt, s e nép körében éppen a Vezérlő Fejedelem által terjesztett modern eszmék, a „vitézlő rend" körvonalazódása, a modern nemzeti eszme, nemzeti tudat, magjának elhintése, s ezek hatása eleve lehetetlenné tette ilyen mentalitás tartós fennmaradását. A jobbágy és nemesi mentalitás konzerválódásához kétségtelenül hozzájárult a vidék szegénysége is, a kisebb anyagi lehetőségek, a földnélküliség és a föld rosszabb minősége is. A vidék általános, alföldinél szegényebb volta azonban csak az Alföld felé jelenthet választóvonalat, de Abaújt és Zemplént már nem különböztetheti meg. így ez csak alap lehet, amely kedvez a társadalom konzerválódásának, de nem hoz létre olyan specifikumot, amely Zemplénnel szembe állítaná Nógrádot. 2. Valamennyi korábbi kutató jellegzetes jegynek tartotta a palóc had-at, illetve a nagycsalád-ot. Vizsgálataim szerint is valóban jellemezte a nagy41