Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Ujváry Zoltán

Nem célom a vándor mezőgazdasági munkások útvonalainak az ismertetése. Idevonatkozóan a különböző statisztikák, leírások nyomán kitűnő ábrázolásokat ismerünk. Ezekről a térképekről kitűnik, hogy a vándormunkások utvonalai teljesen behálózták a Kárpát-medence területét és azon is túljutottak. A vándormunkások bizonyos időt lakóhelyüktől távol idegen, más közösségben töltöttek. Ezen idő alatti munkaalkalmak lehetőséget nyújtottak az idegen és a helybeli mezőgazdasági munkások, parasztok személyes és közösségi kapcsolataira. A munkaerő migrációjával kapcsolatban tehát természetszerűleg vetődik fel a szokások vándorlásának a kérdése. Ez a probléma lényegében a vándorlási teória körébe tartozik. Amíg ott azonban a rítusok, a szokások vándorlása elsősorban teoretikus megállapításokon alapult, illetőleg az elméletet a kultúrnövények, a mezőgazdasági eszközök elterjedésével hozták összefüggésbe, — az általunk vizsgált esetben viszont az ember, a szokásokat, a hiedelmeket gyakorló személy és közösség áll a hagyomány vándorlásának a hátterében. Az idetartozó problémák vizsgálata lényegében egybeesik a hagyomány átadásának, átvételének elméleti és gyakorlati kérdéseivel. A Kárpát-medence népeinek agrárszokásai olyan nagymértékben megegyeznek egymással, hogy az egymástól való kölcsönzés ténye egyáltalában nem kétséges. Az interetnikus kapcsolatot, illetőleg az átadás, átvétel kérdéseit illetően természetszerűleg vetődik fel, hogy milyen mértékű lehetett az idegen ajkú vándormunkások és a helybeli mezőgazdasági munkások között a kapcsolat? Ez a kérdés alapvető jelentőségű az átvételi tényezőket illetően. Ebben a tekintetben két nagy csoportról beszélhetünk: 1. az uradalmak, nagybirtokok vándormunkásai, közösségei, 2. a kisebb birtokokon, közép- vagy kisgazdaságokban munkát vállaló csoportok. A két csoportról feltétlenül külön szükséges szólnunk, amikor a szokások átadási, átvételi folyamatát vizsgáljuk. Az uradalmakban, a nagybirtokokon dolgozó vnádormunkások a megfigyelések tanulsága szerint többnyire a saját közösségükben voltak a munka teljes időtartama alatt. Kapcsolatuk elsősorban az uradalmi cselédekkel volt, illetőleg azokkal a mezőgazdasági munkásokkal, akik ugyanabban az uradalomban, nagybirtokon vállaltak munkát. Azokban az esetekben, amikor egy-egy idegen munkavállaló csoport a helybeliekkel csak szűk körben találkozott, illetőleg más munkacsoport nem volt jelen, a szokások terjedésének, átadásának, átvételének a lehetősége is természetszerűleg leszűkült. Az uradalmak vándormunkásaitól bizonyos szokások elsősorban a velük együtt dolgozó, más vidékről, más területről való ugyancsak vándormunkások felé terjedhettek és vsizont. A terjedés mélysége így erősen megnövekedett, mert pl. a Nagyalföldön szlovákok, ruszinok, románok és velük együtt északmagyarországi és dunántúli magyarok dolgoztak. A folklór kutatói gyakran megelégednek az interetnikus kapcsolatok vizsgálata során azzal a ténnyel, hogy az idegen népcsoportok találkoztak egymással, amely nyomán az átadás, átvétel kézenfekvő. Amint azonban ebből a példából is látjuk, a közvetlen kontaktus még számos egyéb feltételt kíván ahhoz, hogy valamely szokás átvételre kerüljön. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a vándorlással a kapcsolat létrejöhetett, azonban a szokások migrációját ez egyáltalában nem igazolja és bizonyítja. 32