Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)
Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Zólyomi József
Pontos statisztikánk nincs, de eddigi ismereteink szerint több mint száz település pusztult, illetve néptelenedett el megyénkben a törökdúlás következtében. Ezek újratelepítéséről gondoskodni kellett. A betelepítés nem szervezett, hanem spontán érkezőkkel történt. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az északi megyékből elvándorolni szándékozóknak az éj leple alatt kellett szülőfalujukat elhagyni, nehogy a helyi hatóságok megakadályozzák a szökést. A megye mihelyst tudomást szerzett a szökésről, értesítette a szomszédos megyéket, hogy a hozzájuk érkező szökött családokat szolgáltassák vissza. A szökevények éppen ettől való félelmükben, saját otthonuk megyéjét átlépve, megváltoztatták nevüket, nehogy a hatóságok rájuk találjanak. Tanúvallomások, peresanyagok ezres tételei bizonyítják e névváltozások megtörténtét. Megjegyzem, levéltári kutatásaink során nem találkoztunk olyan esettel, hogy a Nógrád megyébe szököttek közül bárkit is visszaszolgáltattak volna, hiszen a földbirtokosok, a több házhellyel rendelkező nemesek örültek, ha telkeiket be tudták népesíteni. Nógrád megye már az újratelepítés időszakában sem volt földbőségben. Az 1715—1720-as összeírás több járás községeinél megemlíti, hogy földjük kevés, az ott lakó családok megélhetését nem biztosítja. Ezért több, Nógrád megyébe települt szlovák család, néhány évi itt tartózkodás után, jobb megélhetést biztosító alföldi megyékbe költözött. Fügedi Erik e vándorlásra vonatkozó megyei összeírás alapján kiszámította, hogy a megyéből elköltözőitek száma 1860—1720 között több mint ötezer fő lehetett. Ebből az összeírásból kitűnik az is, hogy az egy községből elszökött családok ritkán települtek meg azonos községben. Néhány példával legyen szabad ezt illusztrálnom: 1720-ig Jászfényszaruba 16 család költözött Nógrád megye 12 falujából. Jászberénybe ugyanebben az időben 46 család települt le a megye 30 falujából. A későbbi években is hasonló szóródást mutatnak a megyéből elköltözők. Vagyis egy-egy faluból 1—2 család költözött azonos helyre. Az eddig elmondottak alkalmat adnak két következtetés levonására: a) Óvatosan kell bánni a névanyag összehasonlítással, az ebből levonható tanulságokkal, mert mint láttuk a Nógrádba érkezők és innen elvándorlók elég gyakran megváltoztatták nevüket. b) Adataink alapján nem tarthatjuk helyesnek azt a kialakult gyakorlatot, hogy a Nógrád megyéből az Alföldre szökött jobbágyot a nógrádi tárgyi és személyi kultúra hordozójának tekintsük, hiszen az elköltözőitek többsége csupán néhány esztendeig élt Nógrádban. Recens gyűjtésünknél figyelembe kell venni azt a 150—200 esztendőt is, amely az ottani letelepedéstől eltelt, a többszörös generáció váltást, a táji adottság sokirányú hatását. Előbb már említést tettem arról, hogy megyénk az újratelepítés időszakában nem volt földbőségben. Az erdős vidékeken sokat segített ezen a földbirtokosok engedélyével végzett irtványföldek létesítése. A Cserhát hegység völgyeiben meghúzódó falvakban számos olyan jobbágyról tudunk, akinek évenként 100—150—200 mázsa gabonája termett, a telki földeknél 3—4-szer nagyobb irtványföldeken. Ezen a vidéken találkozhattunk olyan zsellérekkel, akik maguk is zselléreket alkalmaztak. A 18. század közepétől kedvezőtlenül hatott a megye parasztságára a majorsági gazdálkodás kibontakozása. A megye falvaiból tömegesen érkeznek a panaszos levelek a vármegyeházára, a paraszti telki és irtványföldek megcsonkítása miatt. A megye mintegy negyven falujából közlik, hogy a helybeli 27