Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Zólyomi József

uradalom a parasztok eddig használt legelőjét, rétjét saját állatai részére lefoglalta. Kivételt képez az a néhány falu, ahol a földbirtokosoknak nincs annyi pénze, hogy birtokát megfelelő munkaeszközökkel, igaerővel, termeléshez értő cselédekkel lássa el. Itt bérleti díj fejében a parasztok kapják meg a földet, de csak rövid időre, mert gazgaságosabbnak látszik a majorsági földek haszonbérbe adása. A 18. század végére ez a gazdálkodási forma lesz az általános. Egy 1780-ban készült felmérés szerint a megye 210 földbirtokosa közül csupán 80 gazdálkodik önállóan, a többiek földje bérlők kezén van. A földhiányon kívül a gyakori tűzvészek, járványok, a falvak lakóinak anyagi és fizikai erejét igénybe vevő kastély és templomépítése, a garázdálkodó katonák eltartása, a parasztság elszegényedéséhez vezetett. A 18. század közepétől ismét egy nagyarányú népmozgás indult meg az Alföld felé, amely kisebb-nagyobb hullámokban a 19. század közepéig tartott. Ebben az időben nemcsak egyes családok, hanem sokszor egész falvak (mint Karancsberény, Szúpatak, Sámsonháza, Erdőkürt) kelnek útra, hogy az Alföld különböző megyéiben, településein a század első felében lezajlott népvándorláshoz hasonlóan szétszóródva letelepedjenek. A 18. század elejétől a 19. század közepéig szinte állandó mozgásban van a megye. Nem egy községről tudunk, amelynek lakói 2—3-szor is kicserélődtek a másfél évszázad alatt. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy a parasztság tárgyi kultúráját az északi és az alföldi megyék nagymértékben befolyásolták. Gondoljunk csak arra, hogy már a 18. századot megelőző időben is az öltözet anyagát (posztót, gyolcsot, a csizma készítéséhez szükséges kordoványt, gyöngyöket, szalagokat, stb.) a munka- és használati eszközök zömét (ekét, szuszékot, ládát, nagyméretű gabonatartó kasokat, tárolásra alkalmas cserép- és faedényeket) az északi megyék szlovák falvaiból kapta megyénk parasztsága. Az Alföld felől érkezik a 19. század első felében a búbos kemence, amely ugyan a nógrádi nemesi házakban már a 17. században sem volt ismeretlen. A gabona aratásához szükséges kasza használata is az Alföld felől érkezik hozzánk. Igaz, hogy ez utóbbinak gyors elterjedését, a domborzati, táji adottságok erősen lelassítják. Példaként megemlítem, hogy a megye déli részén fekvő Kalló községben már a 18. század elején kaszával, a Takács Lajos feldolgozásából ismert kaszasarlóval, a szénához hasonló rendre vágják le a gabonát, majd boglyában tárolják. Ettől harminc kilométerrel északabbra csak boszszúból aratják a gabonát kaszával, szándékos károkozási céllal. Az Ipoly tói északra a kaszával aratónak a teljes kárt meg kellett térítenie gazdájának. Az alföldi hatásnál megemlíthetem, hogy az itt készült cifraszűr, suba, guba, a kerámia központok termékei is eljutottak megyénkbe. Ezekkel az adatokkal azt kívántam érzékeltetni, hogy megyénk parasztságának tárgyi kultúráját többirányú hatás formálta, alakította a változó gazdasági lehetőség határáig. Mivel a megye a híd szerepét töltötte be az északi hegyvidék és az Alföld között, bár nem vagyok illetékes kimondani, de talán feltételezésem nem hamis, ha megkockáztatom azt a kijelentést, hogy ez a sokirányú hatás valószínű a parasztság szellemi kultúrájában is éreztette hatását. A megye parasztságának gazdasági történetéből még azt szeretném elmondani, hogy a múlt század közepére viszonylagos nyugalom állt be, a megyéből történő elvándorlások megszűntek. A jobbágyfelszabadítás után azonban kezdetét vette a nagyarányú birtokaprózódás, a további fokozatos elszegényedés. A paraszti földek a néhány nagygazda kezén összpontosultak, akiknek 28