Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Munkásélet – Kultúra - Balázs László: A Chorin Ferenc Gimnázium története (1923–1940)

A salgótarjáni gimnázium értesítőit alaposan megvizsgálva, a fentebb említett 25—33, illetve 30 %-os átlag csak úgy „jön össze", ha a következő kategóriák mögött munkás-paraszt szülőket feltételezünk: ipari és bányászati segédszemély, közlekedési (vasút, posta) segédszemély, kereskedelmi segédszemély, ipari vagy bányászati napszámos, munkás, közlekedési napszámos; kisbirtokos-kisbérlő, egyéb őstermelő, gazdasági segédszemély, napszámos; altiszt, nyugdíjas altiszt; altiszt vagy szolga; nyugdíjas altiszt, szolga vagy munkás. Márpedig az altisztek, kiknek gyermekei nem elhanyagolható számban jártak gimnáziumba, nem tartoztak sem a munkásokhoz, sem a parasztokhoz, hanem a kispolgárság alsóbb rétegeihez. Ez a tény máris csökkenti a 30 % körüli arányt — 25 % körülire. Még tovább csökkenne, ha az összevont, kettős-hármas kategóriákból tiszt, vagy szolga, altiszt-szolga vagy munkás) el tudnánk különíteni az altisztek számát. Ha ismernénk a szolgák konkrét munkakörét, még alacsonyabbra esne az arányszám, hiszen pl. az iroda-, iskola-, tiszti, bírósági, általában a hivatali szolgák sem tekinthetők munkásoknak. Függetlenül a korszak foglalkozás-elnevezéseivel kapcsolatos legújabb feltételezésektől,

14 a segédszemély kategóriát — melynek képviselői a tanulók jelentős hányadát tették ki minden évben — sem azonosíthatjuk teljes mértékben munkás-paraszt szülőkkel, mert pl. az értesítők is megkülönböztetik a kettőt. A későbbiekben bizonyítjuk majd ezt a feltételezést. A mezőgazdaságban dolgozók egyes értesítőbeli megnevezései sem igazítanak el bennünket egyértelműen, hiszen a kisbirtokos-kisbérlő és az őstermelő kategóriába tartozók — a tulajdon mértékét, a munkavégzés milyenségét és jövedelmüket tekintve — nem sorolhatók kivétel nélkül a parasztsághoz, mert voltak pl. olyan kisbirtokosok és kisbérlők, akik nem végeztek kimondottan paraszti, kétkezi munkát, hanem napszámosokkal dolgoztattak, és akik kétszer annyi tandíjat fizettek a jövedelmük után, mint a munkás vagy az átlagtisztviselő. Egyébként a mezőgazdaságban dolgozó vagy a mezőgazdaságból élők gyermekei az altisztek és a segédszemélyzet gyermekeinek számához viszonyítva elenyésző számban jártak gimnáziumba. Összegezve az előzőeket, kijelenthetjük a kizárásos módszer alkalmazása után, hogy — a nem elkülöníthető foglalkozású szülők gyermekeit egyelőre munkás-paraszti származásúaknak tekintve — a vizsgált tanulói kategóriák középaránya 25 %. Bizonyításunk következő szakaszában lehetőségünk van néhány esetben összevetni az értesítők adatait a valóságos helyzettel. Ezt a lehetőséget a levéltári kutatás eredményei teremtették meg. 1932. február 20-i keltezéssel fennmaradt egy iskolai belső használatra készült kimutatás a befizetett tandíjakról.

15 Ebből a kimutatásból a szülők foglalkozása eléggé konkrétan kiderül, mint pl. : munkás, bányász, mozdonyvezető, bányagépész, bányaaknász, kovács, villamosszerelő, ács, kőműves, földműves, grófi kertész, grófi kulcsár, kórházi ápoló, bányaírnok, börtönőr, aknász, gépész, stb. A 223 tanuló szülője közül maximálisan 40 nevezhető munkásnak, parasztnak (köztük pl.: a grófi kertész, aknászok, főaknászok, művezetők). Ez a 40 fő 17%-ot jelent. Az ez évi értesítő kategóriái szerint a feltételezhetően munkás-paraszt származású tanulók száma 63 — a segédszemélyek száma 57! —, s ez a 63 már 28 %-ot jelent. 263