Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Munkásélet – Kultúra - Balázs László: A Chorin Ferenc Gimnázium története (1923–1940)

MIÉRT VOLT SZÜKSÉG KÖZÉPISKOLÁRA SALGÓTARJÁNBAN? Közismert, hogy a gyors ipari fejlődés — mely a szénbányászat beindulásával, az első vasmű fölépítésével, majd az üzemek gyors szaporodásával 'Salgótarjánban végbement — volt a lakosság ugrásszerű növekedésének iá fő oka. 1850-ben még csak 808, harminc évvel később 6.315, a századfordulón 13.544, 1920-ban 15.213 volt a község lélekszáma. „A századfordulóra iá megye legnépesebb településévé vált Salgótarján, messze maga mögött hagyva Losoncot, és az akkori megyeszékhelyet, Balassagyarmatot" — írjia kutatásai alapján dr. Szabó Béla, a Salgótarján története című munkában. Érdekes, és a tanulmány szempontjából fontos a lakosság szerkezetének lényegre törő vizsgálata. A fent említett szerző állapította meg a századkörüli időszakra vonatkoztatva, hogy „nincs egyetlen városa sem Magyarországnak, ahol a munkás-osztály... aránya az összlakossághoz viszonyítva oly magas lenne, mint Salgó- + % tarjánban" — 72,9 %. Ez az arány a későbbi évtizedekben sem változott meg jelentős mértékben. Ha az előzőekhez hozzászámítjuk a napszámosokat, a házicselédeket és az egyéb kétkezi, fizikai dolgozókat, akkor az arány 80 % fölé emelkedik. Ugyanebben az időben az értelmiség, a kis- és középpolgárok száma az összlakosság 6,8 %-át tette ki. A várossá nyilvánítás évétől, 1922-től bizonyos rétegek — így a kereskedők és iá közszolgálati, illetve magántisztviselők — aránya feltűnően megnőtt. A városi közigazgatás, az idetelepített állami hivatalok és magánvállalatok fejlődése egyre több tisztviselő-értelmiségi alkalmazását hozta magával, ami végeredményben az ellenforradalmi korszak egyik fő bázisát az „úri középosztály"-t teremtette meg a munkásváros Salgótarjánban. Ennek a középosztálynak jelentős részét alkották Salgótarjánban a köz- és magánhivatalnokok, valamint az iparos-kereskedő réteg képviselői. 1922—1930 között pl. 629 kiskereskedői engedélyt adtak ki a városban, amint ez kikövetkeztethető dr. Schneider Miklós adataiból.

2 Az 1920-as évek közepe táján már 350 körüli a közalkalmazott családok száma, mely a nem közszolgálatú tisztviselőkkel együtt 500 fölé emelkedett. Az akkori 16 ezres lakosságnak ez kb. a 3 %-át jelentette. Ez a 3 %-nyi hivatalnok-tisztviselő réteg elsősorban tradiciós és presztizsokokból, valamint — mivel a város közelében nem volt semmilyen középfokú intézmény — anyagi okokból is igényt tartott középiskola felállítására. Mindez kitűnik egyrészt a VKM-hez benyújtott kérelem indokaiból is, melyben a város képviselőtestülete arra hivatkozott, hogy Salgótarján a gyászos trianoni békeszerződés értelmében határváros lett, a fejlődés stádiumában van, s lakossága oly elemekkel szaporodik, akik gyermekeiket középiskolában kívánják neveltetni, másrészt a Salgótarjáni Társulati Tisztviselők Iskola Egyesületének alapszabályaiból, illetve célmegjelöléséből: („Sal/gótarjaniban gimnáziumot létesíteni és fenntartani, a közművelődést előmozdítani, hogy egyfelől a Salgótarján ós vidékén lévő nagy bánya- és egyéb ipartelepek tisztviselőinek gyermekei részére alkalom nyíljék középiskolai tanulmányok elvégzésére, másfelől minden olyan közművelődési mozgalmat támogatni, amlyenek célja a hazafias kultúra emelése." Érvként használták föl egyébként azt az anyagiakkal összefüggő valós tényt is, hogy a működő polgári iskola csak ipari és kereskedelmi pályára nevel, míg a 258