Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Balogh Lajos

rafia műfaja. Természetesen nem jelent meg ilyen jellegű mű a palóc nyelvjárásokról sem. Tudom, hogy a készülő tanulmánygyűjtemény nem kizárólag csak meglevő tudományos eredmények összegezése kíván lenni, hanem frissen gyűjtött anyag alapján új elképzelések és nézetek is helyet kapnak benne. Ennek ellenére úgy érzem aligha vállalkozhatom arra, hogy minden előzmény és módszerbeli példa nélkül akárcsak vázlatosan is felrajzoljam a palóc nyelvjárás alakulásának, fejlődésének különböző szakaszait a középkortól kezdve a XX. század elejéig. Kézenfekvőbbnek látszik talán a palócok nyelvére vonatkozó tudományos nézetek és elképzelések történeti áttekintése. A múlt század elejéről, Szeder Fábiánnak a Tudományos Gyűjteményben megjelent cikkeiből lehetne kiindulni, röviden végigjárva azt az utat, amelyet a palóc nyelvjárások megismerése és felfedése közben megtett a magyar nyelvjáráskutatás. Valami olyasféle áttekintésre gondoltam, mint amilyent Kása László írt meg legutóbb kiváló érzékkel A magyar nép táji-történeti tagolódása c. könyvben (Akadémiai Kiadó Bp. 1975. 8—16, 24—30). A fejezet nagyobbik, érdemi része természetesen az újabbkori palóc nyelvjárások kérdéseivel foglalkozik majd. Az amit Barabás Jenő az előmunkálatok kedvező helyzetéről mondott, valójában erre a területre vonatkozik. Számos kisebb-nagyobb tanulmány jelent meg különböző témakörökből a folyóiratok hasábjain, egy-két régebbi önálló monográfia is rendelkezésünkre áll, mint például Berze Nagy Jánosnak a Heves megyei nyelvjárást bemutató, módszerében ugyan már elavult, de az adatok tekintetében azért megbízható könyve. Legtöbb anyagot kétségtelenül a Magyar Nyelvjárások Atlasza nyújt, területi vonatkozásban is és a nyelvi rendszer egészét illetően is. Ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy igen hasznos lenne, ha legalább a kutatópontként kijelölt 20 községben sikerülne összegyűjteni annak a nyelvi kérdőívnek az anyagát, amelyet Pelle Bélánéval közösen állítottunk össze (Palóc kutatás, módszertani közlemények XIII. Kérdőív a palóc nyelvjárási sajátságok felkutatásához. Eger 1972.). Jelentős mennyiségű homogén, egybevethető anyagot kapnék így a különféle hangtani, alaktani és lexikális jelenségek összegezéséhez. Lényegében erre a három egységre oszlik tehát a jelenkori palóc nyelvjárásokat bemutató rész. Az első hangtani-fonológiai egység a fonémaállomány leírásával, számbavételével kezdődik. Valószínűleg abból az alaphelyzetből kell kiindulnunk, hogy a vizsgált tájnyelv rendszertanilag önálló, önmagában is teljes nyelvi rendszer, ezért a benne előforduló tipikus hangrealizációkat kell fonémának tekintenünk. Tehát például az illabiális a-t itt most nem a köznyelvi a fonéma palóc realizációjaként kezeljük, hanem rendszertani helyét illetően mint leggyakoribb variáns, funkcióval rendelkező hangeszköz, fonéma lesz a nyelvleírásban. (Lásd Arany A .László: Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere. Pozsony, 1944.). Sort kell keríteni a fonémának realizációs kérdéseire, arra, hogy az egyes beszédhangok kiejtése mennyiben tér el a köznyelvitől, vannak-e kettőshahngzók stb. A megterhelést vizsgálva nyílik majd lehetőség a tendenciaszerűen jelentkező sajátságok bemutatására, például a szótagzáró l kiesése (vót, főd, ződ), a köznyelvi ú, ű helyén álló ó, ő (szó 'szú', ocsó' ,ocsu', gyűrő 'gyűrű', féső 'fésű') г-zés egyes szavakban ü helyett (fii, siket, rihes) stb. Ide tartozik a zárt e-zés is, hiszen a zárt e a palóc nyelvjárásokban önálló fonémaként fordul elő, és a megterhelése valamivel nagyobb, mint például a dunántúli nyelvjárásokban. Lesz bőségesen nyelvi anyag a második nagyobb egység, az alaktani kérdések tárgyalásához is. Morfológiai tekintetben a magyar nyelvjárások között 25