Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Munkásélet – Kultúra - Molnár Pál: A Nógrád megyei bányamunkásság kialakulásának, harcának és életmódjának néhány kérdése a XIX. században

kedeími tevékenységet folytasson. Ëz nem csupán az élelmiszerekre, italokra, háztartási cikkekre, hanem textíliákra, ruházati cikkekre is kiterjedt. Ez az üzleti tevékenység viszont arra adott lehetőséget, hogy a kereskedelmi vállalkozás révén a bányászok részére kifizetett összegek a társulat pénztárába visszavándoroljanak. A problémákat fokozta, hogy a társulat kocsmáiban „bon"-okkal fizettek. A „bon"-ok könnyelmű felhasználása a bányászok jelentős részének eladósodásához járult hozzá, ami pedig a függőség szálainak megerősödésében játszott szerepet.

51 A vállalat vezetősége tisztában volt azzal, hogy stabil törzsgárda kialakításához kevés a bérek ilyetén való alakulása, amit súlyosbítottak a levonások. A törzsgárda kialakításában — a lakások biztosítása mellett — szerepet kapott a földhasználat is. A társulat vezetősége néhány kiemelt, és nehezen pótolható szakmunkás, a szükséges szigort biztosító felvigyázó munkások irányításával is megbízott, s a vállalat érdekeit mindenekelőtt szemelőtt tartó fizikai dolgozók számára knoyhakertet biztosított. E konyhakertek a kolóniák közvetlen közelében helyezkedtek el, s ellenszolgáltatás nélkül használhatták. A társulat a későbbiek során — a főleg bejáró dolgozók számára — kedvezményes áron bérlemény formájában juttatott földet, hogy ezzel a háztartás számára legfontosabb élelmiszereket — burgonya, zöldség, kukorica stb. — megtermelhessék.

52 A munkásélet sarkalatos problémája a kereseti viszonyokon túl a munkaidő nagysága, a munkaintenzitás milyensége, és a munkakörülmények alakulása. A XIX. sz. utolsó harmadában Nógrád megye bányáiban is a 12 órás munkaidő volt érvényben. A 12 órás munkaidőt valójában megszakítás nélkülinek kell értenünk. 1891-ig ugyanis nem biztosították a munkásnak az 1 napi munkaszüneti napot törvényes keretek között. A kapitalizmus kezdeti szakaszának súlyos velejárója volt a gyermekmunka alkalmazása. Csak 1884-ben lépett életbe az új ipartarvény, amely elrendelte, hogy 12 évesnél fiatalabb gyermeket munkásként, csak az iparhatóság engedélyével lehet felvenni. A 14—16 éves gyermekek munkaidejét a törvény 10 órára szállította le.

53 A munkások kizsákmányolásának másik fontos eszköze a munkaintenzitás fokozása volt. A munkás munkaerejének erőn felüli kihasználását jelzi, hogy míg az 1870-es évek elején egy bányamunkás egy év alatt 180 tonna szenet termelt 1900-ban már 325 tonnát. A csaknem 100 %-os termelésnövekedésben nem a kétségtelenül kimutatható technikai fejlődés játszotta a döntő szerepet.

54 Nyilvánvalóan ez abból is eredt — a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján — hogy a technika tömeges alkalmazása többe került mint az olcsó munkaerő, és ennek is a következménye, hogy nagyon keveset törődtek a munkakörülmények javításával. Igen sok volt a baleset, s ezek közül számos a halálos szerencsétlenség.

55 Az 1880-ban a Ruttkai Sándor által írt cikksorozatban a salgótarjáni bányászok földalatti életéről a következőket olvashatjuk: — „Már hát előtt megcsendül a bányatoroknál fölállított vaslemez jelző, amely föld alá hívogat: a bányába, elevenek koporsójába. A gyülteremben felolvassák neveiket, együtt vannak-e mindnyájan, azzal megimádkoznak, s fekete kormos munkásöltönyben egykedvűen cammognak a tárnába, vagy az aknakútba. Ott bányalabirintus tornácaiban elválnak egymástól. Megy mindenki a kijelölt helyére. A tárna föld alatti világnak' sötét, rejtélyes sikátorain, ha két ily trogladyt összetalálkozik, horkantva mondja: „Glückauf."

56 229