Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Munkásélet – Kultúra - Molnár Pál: A Nógrád megyei bányamunkásság kialakulásának, harcának és életmódjának néhány kérdése a XIX. században

ben. A szociális intézmények sorában jelentőségében kiemelkedik a munkások filléreiből fenntartott, de a tőkés vállalat által irányított bányatársláda. A társpénztárból fizették a munkások táppénzét, legfeljebb húsz hétig. A baleseti és rokkantsági évi térítés összege 108 korona volt. A nyugdíj összege attól függött, hogy mennyi ideig vonták a tagdíjat élete folyamán. Általában a nyugdíj összege 200 korona körül mozgott. A társpénztár — annak ellenére, hogy a kifizetésre kerülő összeg túlnyomó többségét a munkások fizették be — csakhamar fegyverré vált a tőkés kézben. A bányamunkás ugyanis elbocsátása esetén elvesztette táppénztári jogosultságát, az általa befizetett összeg felett többé nem rendelkezett. A tőkések jól értettek a fonák helyzet kihasználásához. Kimondva-kimondatlanul a bányászokat a társpénztár útján „röghöz kötötte", eltántorította az elbocsátás veszélyét magával hordozó szervezkedéstől.

39 A munkásság fegyelmezésében számottevő szerepe volt a bányászok lakóhelyhez kötésének is. A lakásbérlések, kolóniaépítések során kialakított barakklakások — amelyek zöméhez egy szoba, éléskamra tartozott —• nem a szociális gondoskodást szolgálták, hanem a munkaerő biztosítását. Még a padlástérben elhelyezett szükséglakások, a közös konyhás fabarakkok is otthont jelentettek a távolról idekerült munkásnak. A lakás és a viszonylag alacsony lakbér egyik talán nem is lebecsülendő eszköz volt a tőkés kezében a munkásságnak a mozgalomtól való távoltartására. A bányából történő elbocsátás, a lakásból való kilakoltatást is jelentette.

40 A munkásmozgalom elleni tényezőként kell felfognunk a munkásság morális erkölcsi lesüllyesztésében fontos szerepet betöltő korcsmákat, bordélyházakat. A századforduló előtt ugyanis a különböző korcsmák, vendéglők, italmérések száma elérte a 34-et a község területén. A korcsmák, italmérések fontos, a politikától elvonó, elszigetelő szerepet töltöttek be a dualista-tőkés rendszerben. Erre enged következtetni a salgótarjáni képviselőtestület 1894. november 2-i előterjesztésének néhány sora is: „az újabban létesített gyárak munkásai általában és az előbb fennállott vállalatok munkásai is részben külföldi socialisticus eszmékkel saturait elemekből állnak, nemcsak kívánatos tehát, de úgy közegészségügyi, mint különösen közrendészeti szempontból szükséges, hogy a korcsmák száma Salgó-Tarjánban nem a népszámlálás szerinti, hanem a lényeges lakosság, s a beözönlő munkások számarányához képest állapíttassanak meg, s nehogy a külgyári és bányamunkások a község belterületére tóduljanak be, lehetőleg a telepek közelében is kellő számban állítsanak fel."

41 Nyilvánvaló tehát, hogy korcsmák által lezüllesztett munkás, a lumpenproletár, a társadalmi felemelkedés igényétől megfosztott, munkástársaiktól izolált munkás típusát akarták kifejleszteni. Gyakorlatilag ugyanezt a feladatot szánták a bordélyházaknak is. Az újabb és újabb bordélyházengedélyezési határozatokban „Salgó-Tarján nagyközség különleges viszonyai"-ra való hivatkozásokkal találkozunk.

42 Az ideológiai nevelés szervezett keretei, formái, rendszere csak a századforduló végére alakul ki. Viszont már kezdettől fogva kiemelkedő szerepet töltött be az egyház főleg a bejáró munkásság körében a bányászok vallásos nevelésében. A munkahelyen és a kolóniákban a bevándorolt idegen nemzetbeli és nemzetiségi szokások, babonák éltek tovább. 224