Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Paládi Kovács Attila

területet, ahol a középkor végére integrálódott magyarság folytonossága a török hódoltság alatt sem szakadt meg, amelynek népe régebbi, mint a szomszédos tájaké, amely nem célpontja volt az újkori nagy telepítéseknek és migrációnak, hanem maga is telepes rajokat bocsátott ki. Hiszen a matyók és a mátraalji, jászsági magyarok is jórészt a Mátra és a Bükk másik oldaláról húzódtak délre. Az alföldi palóc kirajzások kérdése külön fejezetet kívánna, de amennyiben erre nincs lehetőség, ebben a fejezetben kellene egy térképvázlatot és adattárat közreadni a 19. sz. eleji alföldi palóc telepekről is. A második megoldás azonban igen munkaigényes, még nagyon sok előmunkálatot kíván. Terjedelme bizonyára 2—3 ívet is kitenne, a feltétlenül szükséges 8—10 térképmellékletet nem számítva. Lehet-e szerepe a palócnak nevezett magyar táji csoport körülhatárolásában a népi kultúra jelenségeinek? Olyan kérdés ez, amelyre kategorikus választ nem adhatunk, s amely már eddig is igen sok vitát váltott ki a magyar néprajztudományban. Azt látom, hogy sok a félreértés, főként a fogalmak és a rendelkezésre álló tudományos terminológia helytelen használatából fakadóan. Engedjék meg, hogy bár nem tartozik szorosan a rám osztott fejezet témájához, szólhassak a népi kultúra vizsgálata során megismert kulturális régiók és a nép területi csoportjaink viszonyáról. Az északi magyar terület kulturális régióit nyilván csak a kötet végén, a különböző témákat feldolgozó tanulmányok tapasztalataira építve lehet körvonalazni. Általánosságban ; a kulturális régiók megállapítása a népi kultúra különböző szektoraiba tartozó jelenségek, jelenségcsoportok térképezését kívánja meg. Egyáltalán nem bizonyos azonban, hogy a magyar népterület északi sávjában kartográfikus módszerrel meghatározható kulturális régiók bármelyikét is a „palóc" jelzővel illethetjük, hogy bármelyik is egybeesne az általam körvonalazott magyar táji csoport települési területével. Lehetnek, és bizonyára lesznek olyan jelenségek, amelyek elterjedtsége nagyjából fedi a palóc csoport települési területet. Példaként említhető a Diószegi Vilmos által térképezett népihit elem, a markoláb, vagy az a teherhordó eszköz, amit ezen a területen négylábú tarisznya, cifra tarisznya, búcsús tarisznya néven ismernek. Nem szorul bizonyításra, hogy a néprajz által meghatározott kulturális területek (vö. Kulturgebeit, Cultura Area) éppúgy fogalmi absztrakciók, mint a nyelvjárástípusok és a régészeti kultúrák. Éppen ezért a kulturális régiókat az etnográfus nem téveszheti össze hús-vér emberek táji csoportjaival, nem azonosíthatja etnikai csoporttal, etnokulturális csoporttal, stb. Az etnográfusnak disztingválnia kell a kultúrák vizsgálatára és az etnoszok kutatására kidolgozott fogalmai között. Éppen ezért az etnikai csoportot és a néprajzi csoportot nem definiálhatja, mint földrajzilag körülhatárolható műveltségi egységet, kultúrát. A jász etnikai csoportról írott értekezésében Szabó László egy bizonyos térhez és időhöz kötött, jellegzetesen integrált kultúrával azonosítja ezeket a fogalmakat. Az etnikai csoport és a néprajzi csoport közötti különbséget abban látja, hogy „az előbbi egy nagyobb kulturális egységen belül idegen eredetű kultúra." Ha ezt a definíciót elfogadjuk, s alkalmazzuk, a palóc csoportot nem emberek, nemzetségek, családok, faluközösségek alkotják, hanem különböző kulturális jelenségek, pl. a palóc duda, a palóc ház, a palóc kemence, a palóc binkó és egyebek. Kosa László a magyar nép történeti-táj tagolódásáról Filep Antallal közösen írott könyvének bevezetőjében azt mondja, hogy a Magyar Néprajzi 19