Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Zólyomi József: Kétbeltelkű település emlékei Sámsonházán

istállója — gondatlanságból — kigyulladt. Elégett a tetőszerkezet, a zsúp, de a benne levő állatokat sikerült kimenteni. A kánt szervedett gazda a biztosítótól olyan nagy összeget kapott kárának felértékelése után, hogy abból pajtáját és istállóját poltári cserepesre alakította át, de még egy nagyobb borjút is tudott vásárolni a kapott pénzből. A következő télen a gazdák sorra meggyújtották a Pajtáskertekben levő pajtáikat és istállóikat. A szándékos gyújtogatásokra Bacsa Pálné, aki 1899-ben született, így emlékezett vissza: ,,Lehettem olyan nyolc éves kislány, amikor tűz van, tűz van! kiáltozás hallatszott a Pajtáskertek felől. Mi gyerekek is gyorsan oda szaladtunk. Kukely János (cseman) pajtája és istállója gyulladt ki. Az állatok nem voltak az istállóban, a szomszédos kertben voltak egy fához kötve. A pajta és az istálló tetőzete teljesen leégett. Ettől kezdve a tél folyamán minden szélcsendes este kigyulladt egy gazda istállója és pajtája. Később édesapám mondta meg, hogy a gyújtogatások szándékosak voltak, mert mindenki cserepes pajtát és istállót akart. Reggel már tudta az egész falu, hogy este kinek a pajtája fog kigyulladni. A tulajdonos állatait áthajtotta egyik ismerőse, rokona istállójába, az emberek pedig egy közeli pajtában várták a tűz kigyulliadását, nehogy a szomszédos épületek is lángot kapjanak." A két világháború között már csak cserepes istállók és lakóházak épültek. Zsúppal csak a szőlőben levő pincéket fedték. Pajtáskertek építményei Pajta Az építményt inkább pajta néven ismerik, csűrnek ritkán mondják. Maguk között tulajdonképpen egyiket sem használták. A falu lakói ugyanis a legutóbbi évtizedekig szlovák nyelven beszéltek egymás között. Ha ki akartak menni a pajtákhoz azt mondták: „igyeme na humno" — megyünk a pajtákhoz. Űj pajta építésére a századforduló óta csak egy esetben (1935) került sor, azért a pajták építésének körülményeit az adatközlők sokszor hiányos, részletéket nem ismerő visszaemlékezései alapján tudjuk ismertetni. A pajta helyét a telken úgy jelölték ki, hogy az országútról jól megközelíthető legyen. A visszaemlékezések úgy tudjak, hogy a pajták többsége a Tar-Nagybárkány közötti országút két oldalán (ma Petőfi utca), közvetlenül az út mellett volt. Az adatközlők állítását megerősítik az 1867-es és a későbbi években készült térképek. Gyűjtéseink alkalmával — bár ekkor már kevés pajtát láthattunk — erről magunk is meggyőződhettünk. A Pajtáskertek négyzet alakot képező mellékutcáiban is a pajták közvetlenül az út mellett voltak. Mint fentebb is említettük a pajták falainak építőanyaga a kő volt. Mindenki saját magának termelte ki a helyi kőbányából. Ebben, valamint a kőhordásban, az építésben a rokonok is részt vettek. A kő kifaragását, a fal felhúzását kőműves végezte és irányította. A századfordulóig a pajták sátortetősek, zsúppal fedettek voltak. A szándékos gyújtogatások után, a biztosítótól kapott pénzből nyeregtetőt csináltattak. Fedőanyagnak a poltári cserepet használták, melyet a falun átutazó kereskedőktől vettek. A gerendákat, szarufákat, léceket a posztói, 192