Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Paládi Kovács Attila

a hódoltság szintén súlyosan érintette, sok volt a pusztán maradt, majd — részben nemzetiségiekkel — újratelepített falu. Egyértelműen le kell szögezni, hogy az etnográfia a palócokkal, mint a magyar etnikum integráns részével, táji csoportjával foglalkozik. Ennek értelmében viszonylag egyszerű feladat a nem magyar etnikumoktól való elhatárolása. Északon tehát a szlovák-magyar nyelvhatár, délen a Mátra és a Bükk gerince képezi annak a területnek a határait, amelynek középkori magyar népessége viszonylag folytonos. A terület határain még a 19. század végén is aktív szlovák szórványok találhatók: pl. a mátrai és bükki Huták, Lucfalva, Kisnána, Markasz, Domoszló, Málé, Dobóca. Területük belső részein is számolnunk kell újkori szlovák spórákkal, amelyek a múlt század közepéig asszimilálódtak: pl. Szajla, Terpes, Barna, részben Zabra, Dédes és Putnok. A múlt század közepétől létesült gyártelepe­ken és bányász kolóniákon újabb nem-magyar ajkú, főleg szlovák szórványok jelentek meg. A felekezeti viszonyok térképre vetítése dokumentálni fogja, hogy a Sajó és a Zagyva közötti magyarság egységes katolikus tömböt alkot. A barkókról írott dolgozatom egyik térképmelléklete már dokumentálta, hogy a gömöri és a felső-borsodi magyar falvak túlnyomó többsége református. A barkókat ebben a két megyében elsősorban katolikus vallásuk alapján különíthetjük el szom­szédaiktól. Nyugat felé éles felekezeti határok nem vonhatók meg, viszont a kép mozaikszerű. A Cserhátban evangélikus szlovák, a Börzsönyben reformá­tus magyar falvak keverednek katolikus falvakkal. A Garam mentén a refor­fnátusság volt többségben. Délen a Heves-borsodi síkság református falvainak tömbjével határos a vizsgált népesség. Az egyes falvak közjogi állásának tisztázása, a kuriális és úrbéri falvak elkülönítése szintén igen lényeges hozzájárulás lenne nemcsak a palóc és a többi táji csoport meghatározásához, de az egész társadalmi képlet megérté­séhez. Az etnikai, a nyelvi, a felekezeti és a közjogi viszonyok meghatározták a házasodási kapcsolatokat és ilyen módon nemcsak a népi kultúra és a nép­nyelvre, de egy-egy embercsoport, házasodási körzet genetikai állományára, antropológiai sajátosságaira is befolyással voltak. Lényeges lenne a házasodási területek vizsgálata legalább a hipotetikusan palócnak nevezett terület határai mentén, a Sajó, a Rima és a Bán patak völgyében, a Zagyva mentén, a Szécsény—Pásztó között megvonható vonal két oldalán, stb. (Természetesen az egész nagy területen belül nem várhatunk endogámiát.) Az említett térképvázlatokkal hozzávetőlegesen körülhatárolt magyar nép­csoport képezi tehát kutatásaink tárgyát, ha az etnoszt, illetve annak egy táji csoportját óhajtjuk vizsgálni. Mindezt kiegészíti a palócokra, mint etnikai vagy néprajzi csoportra vonatkozó adalékok, vélemények, állásfoglalások kri­tikai elemzése. Elsősorban Jerney, Reguly, Pintér, Istvánffy, Komoróczy mű­veire gondolunk. Ha szűken értelmezzük feladatunkat, csupán az eddigi iro­dalom értékelése, illetve a Felderítő Kérdőív 1—4. kérdésére beérkező válaszok­ra szorítkozunk. Ez esetben a fejezet megírható 1/2 ív terjedleemben, 2—3 térképvázlat melléklettel. (Pl. Pintér és Jerney palócnak minősített falvait fel­tétlenül térképre kell vetíteni.) Ez a megoldás azonban csak egy minimális programnak fogadható el. Igényesebb megoldás volna, ha az imént már jelzett módon vizsgálnánk a magyar, a szlovák és egyéb etnikumok középkori és újkori településeit, szór­ványait, spóráit az északi térségben, a felekezeti és a közjogi megoszlásokkal egyetemben. Ezzel ugyan nem a palócok földjét határozzuk meg, hanem azt a 18

Next

/
Thumbnails
Contents