Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Paládi Kovács Attila

a hódoltság szintén súlyosan érintette, sok volt a pusztán maradt, majd — részben nemzetiségiekkel — újratelepített falu. Egyértelműen le kell szögezni, hogy az etnográfia a palócokkal, mint a magyar etnikum integráns részével, táji csoportjával foglalkozik. Ennek értelmében viszonylag egyszerű feladat a nem magyar etnikumoktól való elhatárolása. Északon tehát a szlovák-magyar nyelvhatár, délen a Mátra és a Bükk gerince képezi annak a területnek a határait, amelynek középkori magyar népessége viszonylag folytonos. A terület határain még a 19. század végén is aktív szlovák szórványok találhatók: pl. a mátrai és bükki Huták, Lucfalva, Kisnána, Markasz, Domoszló, Málé, Dobóca. Területük belső részein is számolnunk kell újkori szlovák spórákkal, amelyek a múlt század közepéig asszimilálódtak: pl. Szajla, Terpes, Barna, részben Zabra, Dédes és Putnok. A múlt század közepétől létesült gyártelepeken és bányász kolóniákon újabb nem-magyar ajkú, főleg szlovák szórványok jelentek meg. A felekezeti viszonyok térképre vetítése dokumentálni fogja, hogy a Sajó és a Zagyva közötti magyarság egységes katolikus tömböt alkot. A barkókról írott dolgozatom egyik térképmelléklete már dokumentálta, hogy a gömöri és a felső-borsodi magyar falvak túlnyomó többsége református. A barkókat ebben a két megyében elsősorban katolikus vallásuk alapján különíthetjük el szomszédaiktól. Nyugat felé éles felekezeti határok nem vonhatók meg, viszont a kép mozaikszerű. A Cserhátban evangélikus szlovák, a Börzsönyben református magyar falvak keverednek katolikus falvakkal. A Garam mentén a reforfnátusság volt többségben. Délen a Heves-borsodi síkság református falvainak tömbjével határos a vizsgált népesség. Az egyes falvak közjogi állásának tisztázása, a kuriális és úrbéri falvak elkülönítése szintén igen lényeges hozzájárulás lenne nemcsak a palóc és a többi táji csoport meghatározásához, de az egész társadalmi képlet megértéséhez. Az etnikai, a nyelvi, a felekezeti és a közjogi viszonyok meghatározták a házasodási kapcsolatokat és ilyen módon nemcsak a népi kultúra és a népnyelvre, de egy-egy embercsoport, házasodási körzet genetikai állományára, antropológiai sajátosságaira is befolyással voltak. Lényeges lenne a házasodási területek vizsgálata legalább a hipotetikusan palócnak nevezett terület határai mentén, a Sajó, a Rima és a Bán patak völgyében, a Zagyva mentén, a Szécsény—Pásztó között megvonható vonal két oldalán, stb. (Természetesen az egész nagy területen belül nem várhatunk endogámiát.) Az említett térképvázlatokkal hozzávetőlegesen körülhatárolt magyar népcsoport képezi tehát kutatásaink tárgyát, ha az etnoszt, illetve annak egy táji csoportját óhajtjuk vizsgálni. Mindezt kiegészíti a palócokra, mint etnikai vagy néprajzi csoportra vonatkozó adalékok, vélemények, állásfoglalások kritikai elemzése. Elsősorban Jerney, Reguly, Pintér, Istvánffy, Komoróczy műveire gondolunk. Ha szűken értelmezzük feladatunkat, csupán az eddigi irodalom értékelése, illetve a Felderítő Kérdőív 1—4. kérdésére beérkező válaszokra szorítkozunk. Ez esetben a fejezet megírható 1/2 ív terjedleemben, 2—3 térképvázlat melléklettel. (Pl. Pintér és Jerney palócnak minősített falvait feltétlenül térképre kell vetíteni.) Ez a megoldás azonban csak egy minimális programnak fogadható el. Igényesebb megoldás volna, ha az imént már jelzett módon vizsgálnánk a magyar, a szlovák és egyéb etnikumok középkori és újkori településeit, szórványait, spóráit az északi térségben, a felekezeti és a közjogi megoszlásokkal egyetemben. Ezzel ugyan nem a palócok földjét határozzuk meg, hanem azt a 18