Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Kapros Márta: Hiedelmek és szokások a graviditás kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban

közvéleménye szerint elképzelhetetlen volt, hogy helyet szorítsanak nekik a padban. Ha rosszul lett, kivitték, s miután magáhoztért, vagy visszament a templomba, vagy valamelyik asszonyrokon hazakísérte. Következő ünnepen újra csak megszokott helyén kellett állnia. Nem tudnak arról, hogy a terhes asszonyoknak védőszentjük lett volna: „imádkoztunk, mer' féltünk, de mindegy vót, hogy kihez". A legidősebbek szerint a szerencsés szülésért mondott fohászt, imádságot a szabad ég alatt kellett elmondani, s olyankor, amikor a Nap nem volt fenn. Hasonló célból ajánlatos külön böjtről, vallási fogadalmakról nem tudnak. Olyan utalást sem találtam, hogy az asszony terhessége alatt a férjnek istenfélőbb életmódot kellett folytatnia, vagy bármilyen jellegű szabály, megkötés vonatkozott volna reá. I 4. SZÜLÉS I A szülés megjelölésére több nyelvi forma használatos vidékünkön. Az idősebbek gyakrabban alkalmaznak igei szerkezeteket a szülés főnév helyett. Pl. ,,míg le nem szült az asszony", „mikor-, az asszony megszült", „mikor meglett neki a gyerek". Gyűjtési tapasztalataim szerint a „gyerekezni" igenév mindig segédigével szerepel: „gyerekezni kellett neki", „mikor gyerekezni akartam". Szintén az idősebb generáció elbeszéléseiben a nő nem szüli, hanem „születyi" gyermekét. Főleg a szlovák betelepítésű falvakban a szül cselekvő igét a születik szenvedő ige értelmében használják. Pl. „akkor szült meg neki a gyerek", „az enyim júniusban szült meg". Nem ritka a „szülét" forma sem: „ha burokban szülét a kicsi". A vajúdó nőt mindenütt „szülőasszony"-nak nevezik. 4.1. Nagyobb előkészületekkel nem járt a szülés. Volt rá példa, hogy kimeszeltek előtte, de csak ha már egyébként is esedékesnek ítélték a nagytakarítást. A házat azért igyekeztek rendben tartani, amikor várható volt, hogy rövidesen „rágyün az asszonyra". A bölcsőt ráértek lehozni a padlásról, vagy kölcsönkérni, ha meglett a gyermek, úgyis csak a keresztelő után fektették bele. Az újszülött pólyázásához, öltöztetéséhez szükséges „hómik" (holmik; babakelengye) már együtt voltak szülés előtt. Első gyermeknél, amikor látszani kezdett az asszonyon, hogy terhes, édesanyja hozzálátott a ruhafélék összeállításához. Az anyós is készített vagy készíttetett néhány darabot. Későbibi gyermekeknél utolsó időben az anya „pótította", azaz kipótolta, ami az előzőkről maradt- Vidékünkön nem volt szokás az asszony számára külön szoptatóinget varrni; az emlők előkészítéséről sem tudnak. Ujabb, egyházi kezdeményezésű szokásnak tartják, hogy az anya szülés előtt meggyónt, áldozott.

84 A szülés idejének elkövetkezését jelezték a „vadfájások", „lustafájások", s hamarosan „csurgott neki a vizi" is. Ilyenkor valakit a családból— mindegy, hogy férfi, nő, gyermek, aki éppen kéznél volt — elküldték gyorsan a bábaasszonyért. A tárgyalt időszakban már jobbára un. „könyves bábák" voltak vidékünkön. Ez a gyakorlat azonban nem sokkal előzte meg az első világháborút. Érsekvadkerten pl. emlegetik, hogy 164