Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Kapros Márta: Hiedelmek és szokások a graviditás kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban

amikor 1910 körül a fiatal Bicskeiné hazaérkezett az „oskoláról", jóidéig elhívták még azt az „öregmamit" is aki korábban a születéseknél segített, részben mert „szégyenlették magukat az asszonyok", meg aztán több bizalmuk is volt a gyakorlott öregasszonyhoz. A pusztákon, majorokban — bár hivatalosan ez is a bába körzetéhez tartozott — még jó ideig egy-egy tapasztaltabb, idős asszony irányította a szülést, mivel jobban megbíztak benne. Több adatom van ilyen helyekről, hogy szándékosan késve küldtek a bábáért, s mire megérkezett, már „vánkuskába" volt az újszülött.

85 Közben üzentek a menyecske anyjának is. A férfiak közül ha valaki éppen otthon tartózkodott, gyorsan másutt nézett dolog után vagy elment a kocsmába, ha pedig éjszaka volt, kihúzódtak az istállóba, szénapadlásra. A házbeli gyermekeket szomszédasszonyok vették pártfogásukba. A menyecskék is igyekeztek elmenni hazulról: „ment onnan mindenki, nem szerették azt nézni". A bábán kívül legtöbbször az anyós, a szülőasszony anyja, ha élt a háznál az „öregmami" (az após anyja), az volt jelen a szülés alatt. Ha úgy adódott, valamelyik idősebb menyecskét hívták még be segíteni. Amennyiben a fiatalok külön laktak, az anyós nemigen vett részt, a fiatalasszony anyja inkább tapasztaltabb rokonnak, szomszédasszonynak szólt. Általános vélemény, hogy két-három segítségre volt ilyenkor szükség. Elsőnek hozzákezdtek a szülőágy készítéséhez. A legidősebbek emlékezete szerint az öregasszonyok gyakran így sopánkodtak: ..Jaj, jaj! Mink dehogy piszkítottuk vóna be az ágyat! Mink a fődön szültünk meg".

86 Szalmát terítettek le, s ócska rongydarabot, lepedőfélét dobtak rá. A múlt század 90-es éveitől már az ágyban történő szülés mondható gyakoribbnak. A régi típusú lakóházakban, ahol csak az ún. ház volt fűthető, télen oda vitték be a fiatalasszonyt, egyébkor azt az ágyat készítették elő, ahol a kamrában aludni szokott. Ha már volt tüzelőberendezés a hátsó/iázban, télen is a hálóhelyen szült. A szülőágy elkészítése annyiban állt, hogy kiszedték belőle az ágyneműt, csak szalmatakarót (durva, kendervászon lepedő) hagyták. Sokan ezt is kicserélték ócska lepedőre, vagy valami rossz vászondarabot, kócból szőtt ponyust terítettek rá az asszony derekától lefelé, hogy ne kelljen sokat mosni. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy célszerűbb volt egy rossz barhent alsószoknyát keresni a szülőasszony alá, mert az jobban magábaszívja a vért. A szalmazsák elterjedése után is, ilyen alkalommal kiszedték azt, és szalmát tettek az ágyba. Sürgős esetben felhajtották a derekaljat, s a puszta szalmazsákra fektették rá az asszonyt. A szülésznők sem sokat törődtek a hygiéniával, gyakran éppen ők kértek egy rossz lepedőt. Ebben közrejátszott az is, hogy szülés után az ágy rendberakása az ő feladatuk volt, s az ócska vászondarabbal kevésbé törődtek a háziak, nem feltétlenül kellett kimosniuk. Az egyik körzeti orvos visszaemlékezése szerint, a 40-es években kezdvén praktizálni a vidéken, legtöbbször veszekedéssé fajuló rábeszélésre volt szükség, hogy egy tiszta lepedőt „feláldozanak", s a bábával is sok problémája akadt, amíg ennek szükségességéről meggyőzte.

87 A szülőasszonyról lesegítették felsőruháit, egy féling (ingváll) és pendely (maradt rajta. Ebben szült. Mások a pendely helyett ócska barhent alsószoknyát adtak rá, lehetőleg pirosat, hogy ne tűnjön fel rajta a vér165