Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Kapros Márta: Hiedelmek és szokások a graviditás kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban

ségnek immár ésszerűtlen, makacs titkolása: „Vót amelyik csak hordta a féketőt félidő után is, mer' akkor, úgy gondulta, nem tudták rólla".

80 3.3.4. örhalomban, Hugyagon az volt a szokás, hogy amikor a menyecske anyja tudomást szerzett leányának állapotáról, értesítette a bábaasszonyt. Legtöbb helyen azonban nem volt ennek kialakult rendje. A bába szemmel tartotta a menyecskéket, így tudta meg, hogy hol lesz szükség szolgálataira. Szülés előtt nem voltak kötelezettségei. Ha valaki netán tanácsért fordult hozzá, azt kisegítette, inkább azonban ő kereste a kapcsolatot a fiatalasszonyokkal. Útközben megállította őket, ha több ideje volt, felkereste a házat. Ilyen alkalomszerű beszélgetésekből szerezte a számára szükséges információkat, s néhány jótanáccsal mindig ellátta a menyecskét. Rajta kívül az asszony anyjánál érdeklődött, különösen első terhesség esetében. A hányást, szédülést, gyomorégést, émelygést, májfoltok megjelenését természetesnek tartották. Általános vélemény, hogy megelőzésük, gyógyításuk eredménytelen, illetve felesleges, majd elmúlnak maguktól a szülés után. Egyesek szerint túl sok hányás nem törvényszerű, s hársfateát, szódabikarbónát, újabban feketekávét javasolnak ellene (Ludányhalászi, Mihálygerge). Terhesség alatti vérzés alkalmával sem tettek korábban semmit. „Ha úgy van rendelve, úgyis memmarad, ha nem, hát ez az isten akarattya" — vélekednek a legidősebbek. Ha már többször egymás után elvetélt az asszony és még nem volt gyermeke, ilyen esetben kikérték a bába vagy a körorvos tanácsát. Ha a család anyagi helyzete megengedte, s az orvos ezt az asszony érdekében elengedhetetlenül szükségesnek ítélte, a két világháború között már volt rá példa, hogy a kórházi kezelést is igénybe vették. A terhességgel járó fiziológiai jelenségeket viszont régen is számontartották olyan tekintetben, hogy ezekből elsősorban a születendő gyermek nemére vagy tulajdonságaira következtettek. Pl. sok' roszszullét egyesek szerint fiú, mások azt állítják, hogy éppen leánygyermek születését jelentette; a hányás, gyomorégés oka, hogy haja van a magzatnak, tehát lány, továbbá nagy hajjal születik majd és később is szép, dús haja lesz; májfoltok szintén leányka születésére utalnak; a has formájából vélték egyébként legpontosabban megállapítani a leendő gyermek nemét.

81 Amennyire a kérdésben sikerült tájékozódnom, a terhesség alatti nemi életre vonatkozóan az volt a vélemény, hogy „ha már tudta, akkor nem szokott iaz asszony az urával kedves lenni". Több adat szerint erre az anyós is figyelmeztette a menyecskéit. A magyarázat itt nem a leendő gyermek védelmét célozza, hanem így tartották illendőnek, „meg aztán az asszonynak ilyenkor nem is kellett".

82 Sokan azonban úgy vélekedtek: „Ha nem akartuk, hogy elmenjen máshoz, hát hagytuk".

83 Ha olyan eset adódott, hogy állapotos asszony meghalt, a koporsóba mellétettek az újszülöttnek egy váltás ruhácskát, pelenkát, „hogy legyen neki a másvilágon". 3.3.5. A templomi szabott elhelyezkedésben nem történt változás. Ugyanott állt a menyecske a padok előtt vagy között — melyik faluban hogy volt szokás —, vagy további terhességeinél a kórus alatt, amíg el nem érkezett a szülés ideje. Ha az idős asszonyok sajnálták is őket, a falu 163