Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Bakó Ferenc: Hagyomány és változás a palóc temetkezési szokásokban

FÜGGELÉK A régi szokás szerint Varbó-Vrobvkán mintegy 16 éneket szoktak a virrasztáson elénekelni. A szövegek felét egy kéziratos könyvből másoltuk ki, azokat, amelyek a legrégebbiek és amelyek — véleményünk szerint — az "énekek értékesebb részét képezik. Ennek a dolgozatnak a keretei nem adnak lehetőséget az énekek teljes bemutatására és elemzésére, itt csupán két megjegyzést kívánunk tenni. Az első ének első versszaka utolsó sorának szavai (Halál ábrázatját magunkra kell vennünk) időbeni kapcsolatot sejtetnek azzal a honfoglaló és népvándorláskori szokással, mely szerint a halott fejére álarcot húztak.* További kutatásnak kell még a szövegek forrásait, esetleges megváltoztatásuk mértékét felderíteni, s különösen vonatkozik ez az utolsó énekre, amelyet Fábián Istvánná a saját búcsúztatására írt. Az igen régi szövegek fennmaradását és alkalmazását többek között azzal lehet indokolni, hogy a faluban évszázadok óta élő földbirtokos család szokásainak egy-egy elemét a falu népe is átvette, s ezek közé tartozhattak e virrasztó énekek is 1. Jaj, mely szomorú hír, hogy mind el kell mennünk, Az eleven testből mind porrá kell lennünk. El nem kerülhetjük, nem lehet mást tennünk, Halál ábrázatját magunkra kell vennünk. Ifjúság, vénség, itt nincs tekintetben, Szépség, élitelenség, egyforma a földben. A nagy úr, vagy törvény, nem parancsol ebben, Bizony el kell menni, nem lehet különben. A királyi pálca hatalmat nem vehet, Mint egy koldus bottya, csak annyira mehet. Az ügyész és más tiszt, előbbre nem léphet, Kit talán a halál még ma is megtéphet. A földben mindnyájan, csak egyformák lesznek, Férfiak, s asszonyok, ha rothadást vesznek, A festett színek is, szintén rútak lesznek, Hogy megtartassanak, arra szert nem tesznek. Legyen a koporsó aranyból, ezüstből, Márványkő, kemény fa, vagy egy darab szűrből, Legyen a megholt test királyi nagy vérből, De csak földbe megyén, minden az életből. Egy esztendő múlva, ha holtat keresnek, Igaz ábrázatját látják ott kevésnek. A villogó szemek, mert akkor beesnek, À nyelvnek híre sincs és más gyenge testnek. *Dienes J. 1963.; Barthus A. 1973. 176 133