Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Bakó Ferenc: Hagyomány és változás a palóc temetkezési szokásokban

Régen a kereszteletlen gyermek eltemetésének módját is előírta a hagyomány, de egybehangzó vélemény szerint a három faluban olyan kismértékűre csökkent a gyermekhalandóság, hogy összesen egy halálesetre emlékeztek. Ezt a csecsemőt a régi szokás szerint temették el pap nélkül a temető árkába. 8. A GYÁSZ ÉS A TEMETŐ A gyász a köztudatban egy hozzánk közel álló személy halálán érzett fájdalom, és ennek többféle kifejezési módja,

100 a fogalom népi értelmezésében azonban első fontosságú a kifejezésmód, ami részben a ruházatra, annak színére vonatkozik. Amíg az öltözködést a közösség bíráló tekintete állandóan ellenőrizni tudja, sőt egy időben szigorúan ellenőrizte is, addig az igazi fáj dalom kifejeződése kívül esik a társadalom nyilvánosságán. „Mentem a mezőbe, ott sirattam, ahol senki se látott" mondja egy 85 éves adatközlőnk. Húsz éves volt, amikor meghalt az ura és attól kezdve élete végéig feketében járt és nem ment még egyszer férjhez. A gyászt előíró szabályoknak a betartását ellenőrző társadalmi magatartás terén lényeges változások következtek be. Maga a tény, hogy a népviselet időközben elmúlt, és csak az ötven éven felüli nőkre korlátozódik, magában hordja a közösségi normák megszűnését vagy legalábbis meglazulását ezen a téren. A gyász régi szabályait már csak az idősebb korosztályok tartják be, így az unokák már egyáltalán nem is gyászolnak. Az idősebbek meg sem botránkoznak azon, hogy a fiatalok nem sötét ruhában jelennek meg a temetésen. A gyász szigorú rendjének feloldásához feltétlenül hozzájárult egy körzeti orvos, Csapkai Sándor működésié 1968 és 1974 között. A magas vérnyomás enyhítése érdekében az orvos fekete helyett a fehér fejkendőt ajánlotta. „Még az egészen öreg asszonyok fejéről is levette a feketét. Azóta az öregek odahaza és a határban — gyász alatt is — fehér kendőt hordanak, csak a templomba feketét." A gyásznak azt az előírását, hogy az asszonyok nem mehettek többé férjhez, ma már nem tartják be: „most ha hat gyereke van is, férjhez megy" — mondják. Részben a gyászhoz kapcsolódik a halottak kultusza, a sírhely, a temető látogatása, gondozása és a gyászmise megrendelése, hallgatása. Ez utóbbi téren is csökkenő tendenciát figyelhettünk meg. Hugyagon régen a halottas menet az udvarból a templomba ment, ahol gyászmisét hallgattak és csak az után mentek tovább a temetőbe. Ez a szokás 1975ben maradt el. Örhalomban a temetés reggelén, majd a kilencedik napon, és az évfordulón mondatnak gyászmisét. Hugyagon névnapon is megemlékeznek ilyen módon a halottról. Varbó-Vrbovkán erről így nyilatkoznak: „Mink le vagyunk maradva örhalom mellett", vagyis itt nincs olyan buzgóság, mint a másik két faluban. A sírok, a temető gondozása és maga a sír kialakítása is régebben igénytelen egyszerűséggel történt. Az őrhalmi plébános véleménye szerint összehasonlítva pl. a nagymarosi temetővel, az őrhalmi szegényesnek tűnt. Itt nem voltak márvány síremlékek, nem voltak kripták. A mai temető viszont azonos színvonalú a nagymarosival, a különbségek tehát elmosódtak.

101 Ezt a véleményt a tárgyi emlékek is alá támasztják. Századunk első negyedében még itt rajzolhatták le néprajzi gyűjtők talán 120