Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei

ségesísé, amelyek eddig 17 faluban készültek el Nógrád és Heves megyékben. A vizsgálatok egy része már megjelent, másik része kiadásra készen áll. A kutatás megindulása óta célokban és módszerekben egyaránt változásokat kellett végrehajtanunk. Ennek okai között elsősorban arra kell rámutatni, hogy akkor ez a téma, vagyis az etnikai vagy kulturális csoportok vizsgálata számos tisztázatlan kérdést vetett fel. Időközben ezek egy része megoldódott, pontosabban: napirendre került, és így közelebb jutottunk egyes fogalmak, folyamatok meghatározásához. 1967-ben a kutatás fő célkitűzéseit három pontban foglalhatjuk össze: 1. a palóc etnikai vagy néprajzi csoport jellemzőinek meghatározása, vagyis tulajdonképpen: kik a palócok; 2. a palóc föld kiterjedése; 3. a palócok eredete. Ezek a kérdések nyilvánvalóan összefüggnek egymással egy etnikai csoportnak feltétlenül van földrajzi egysége, — és van közös, vagy közös vonásokat felmutató történelme. Legalábbis akkor többen így gondoltuk. A palócságot a szakirodalom korábban néprajzi csoportként, etnikai csoportként kezelte. Elődeink megállapították, hogy bizonyos kulturális vonások jellemzőek a palócokra. Ilyen a hadak szerinti települési rend, az állattartáson belül a juhászat túlsúlya, a nagymértékű cséplő csűrök használata, a belőlfűtős, kürtös kemence, ruházatban a rövid szoknya viselete, szokásokban a kisze hajtás, a Szt. István napi tűzugrás, a lakodalmi hajnaltűz. A palócok települési területének kiterjedésére nézve a kérdéssel foglalkozók nézete különböző volt, a legnagyobb terület a Nyitra és a Hernád közé esik, a legkisebb a Mátra északi oldala. Az utóbbi évtized részletkutatásai ezt a képet máris módosították. Kitűnt, hogy egyes vonások nem tekinthetők általánosnak, csak egy-egy kisebb körzetre érvényesek (mint a kisze hajtás), ill. nem általánosak (pl. a boldoganya). Az időközben megjelent népnyelvi atlasz szerint a II. világháború után gyűjtött adatok alapján megkülönböztethető egy északi (palóc) nyelvjárás, amihez a következők sorolhatók: a középpalóc, az Ipoly vidéki, az északnyugati palóc, a déli palóc és a keleti palóc nyelvjárás. Amíg tehát a néprajzi kutatásban kétségeink vannak a palócok lakta terület nagy kiterjedése miatt, addig a nyelvjárás-kutatás minden eddigi elméletnél nagyobb területen ismert fel palóc jellegeket. Felvetődik ezek után, hogy milyen társadalmi vagy néprajzi formációnak tekinthető a palócság, s egyáltalán, mit fed az etnikai vagy néprajzi csoport, fogalma. Amint tudjuk, a néprajzi irodalom a kérdést nem tisztázta eléggé. Beszélünk néprajzi csoportról, etnikai csoportról, etnikai vagy néprajzi vidékről és etnokulturális csoportról. Munkánk folytatásához elengedhetetlen e fogalmak meghatározása és alkalmazása a mi viszonylatunkban, a mi kutatásunk tárgyára, a palócságra. A társadalmi és kulturális formációk jellegét, formáit és funkcióit az utóbbi évtized során többen vizsgálták, továbbfejlesztve az amerikai és a szovjet antropológusok más viszonyokra érvényes elméletét és megállapításait. A keleteurópai viszonyokat alapul véve, az orosz Sirokogorov fejtette ki nézeteit először az etnoszról, ami ezekben a fogalmakban mindig jelen van. A kérdést lagújabban Bromlej szovjet akadémikus magyarul is megjelent könyve és tanulmánya foglalta össze, mivel a Szovjetunióban az utóbbi időben megkülönböztetett figyelmet fordítanak a néprajztudomány elméleti kérdéseire, elsősorban az etnosz elméletének a marxista-leninista társadalomelmélet alapján történő kidolgozására. Bromlej szerint az etnosz-elmélet kidolgozása lehetővé teszi, hogy világosabban elhatároljunk egymástól olyan, a 9